2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ősi civilizációt találtak a Selyemút mentén

2013. július 29. 08:05 MTI, Múlt-kor

Olyan őskori civilizáció nyomaira bukkantak kínai régészek a Selyemút mentén, amely már a körülbelül 2000 évvel ezelőtti eurázsiai kereskedelmi útvonal kialakulását megelőzően jelen volt a térségben - derült ki az évek óta tartó feltárások eredményeiből.

A 2010 óta az északnyugat-kínai Ganszu (Gansu) tartományban folyó ásatások eredményei alapján a szakértők biztosak abban, hogy a Hejho folyó nyugati partján élt emberek már 4,100-3,600 éve gabonát termesztettek és rezet olvasztottak. A lelőhelyen az utóbbi három évben több réztárgyat és a megmunkáláshoz szükséges eszközöket találtak – tájékoztatott Chen Guoke, a Ganszu Tartományi Régészeti Intézet munkatársa.

A régióban élők elsősorban vörös fémmel dolgoztak, de már ötvözeteket is készítettek. Az archeológusok egy rézkohó romjait is megtalálták, az eddigi legkorábbit, amelynek tanulmányozása a kínai iparosmesterség fejlődésének kutatásában lehet hasznára a szakembereknek.

A folyóparton elszenesedett árpa- és búzamagvakat, a mezőgazdasági termelés során használt kapákat és késeket találtak, illetve néhány vályogház-maradvány is előkerült. Mindezek azt mutatják, hogy a kelet-nyugati kereskedelem jóval a kínai Han-dinasztia (i.e. 202-i.sz. 220) kora előtt megkezdődött, mivel a vályogból való építkezés, az árpa és a búza is Közép-és Nyugat-Ázsiából származik.

A Selyemút kifejezés azon kereskedelmi útvonalak történelmi hálózatára használatos, amelyek Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát, a Mediterrán térségen keresztül Európával és Észak-Afrikával kötötte össze. Kínából, Csang-anból (mai nevén Hszian) indult, Anatólia területén és a Földközi-tenger térségén haladt keresztül. A Selyemúton folytatott kereskedelem fontos szerepet játszott a nagy civilizációk fejlődésében, például Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc történetében. Januárban Kína, Kazahsztán és Kirgizisztán közösen benyújtotta jelentkezését az UNESCO-hoz, kérve, hogy a szakosított ENSZ-szervezet vegye fel a Selyemutat a világörökség 2014. évi listájára.

A Selyemút menti ősi civilizációknak az elmúlt évtizedekben több nyomát is azonosították. 2003 és 2005 között például Csiucsüan város területén a Hszihitani romoknál szarvasmarhák és juhok tartásánál használatos aklot fedeztek fel. Az állatok lábnyomai mellett koponyák is gazdagították a gyűjteményt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár