Olaszországba indult a doberdói fa
2013. március 25. 14:54 MTI
Az elesett első világháborús katonák szimbóluma az a doberdói fa, mely szekéren tette meg az Olaszország és Szeged közötti utat 1916-ban; a fa most ideiglenesen visszatér a Doberdó-fennsíkra, ahol nagyszabású programsorozat részeként mutatják be San Martino del Carso városban.
Korábban
Murányi Gábor, az ereklye utaztatásában segítséget nyújtó magyar szervezet, a Meritum Egyesület elnöke a háborús emlék hétfői búcsúztatásán kijelentette: a mindkét nemzet számára fontos emlék elutaztatása a Doberdó-fennsík emlékeit gondozó és ott szabadtéri múzeumot is működtető olasz barlangkutató egyesület történeti kutatásokkal foglalkozó szakosztályának ötlete volt. A Gruppo Speleologico Carsico kapcsolatba lépett a szegedi Meritum Egyesülettel, amely közvetített az olasz egyesület és az ereklye őrzője, a Móra Ferenc Múzeum között, és így valósulhatott meg az utazás.
A fa története szerint az első világháborúban az olasz fronton hősiesen küzdött a szegedi 46. gyalogezred, a Monarchia haderejének egyetlen olyan alakulata, amely mind a 12 isonzói ütközetben részt vett. Az ezred jelképévé vált annak a szederfának a maradványa, amelyet a szegedi Fekete-házban őriznek mind a mai napig: a fa az olaszországi Doberdó-fennsíkon, Martino del Carso városának templomdombján állt, és túlélte a környéket holdbéli tájjá változtató háborús pusztítást.
"A fa akkoriban nagyon sok embernek menedéket nyújtott és sok ember halálát látta. Így mindkét nemzet katonái számára fontos emlékké vált” - idézte fel Murányi Gábor. A szederfa megfelelően konzerválva 1916-ban, szekéren érkezett meg Szegedre, ahol óriási tömeg fogadta az elesett katonák jelképét. Az ereklye akkor a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményébe került, ahol a második világháború végéig volt látható, majd a ’90-es években került át a Fekete-házba.
Az első világháborúra emlékezve Olaszországban nagyszabású rendezvénysorozatot tartanak, amely fölött védnökséget vállalt Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök és Martonyi János magyar külügyminiszter is. A doberdói fa, mely az olasz első világháborús emlékezetnek is fontos eleme, ideiglenesen visszakerül eredeti helyére: három hónapon keresztül Martino del Carsóban láthatja az olasz közönség.
A programok hivatalosan szombaton kezdődnek, és június végéig tartanak. Ennek keretében lesznek előadások, kiállítások, gasztronómiai bemutatók, konferenciák és vezetett szabadtéri túrák. A fa július 2-án indul vissza Szegedre. Az ünnepélyes búcsúztatás keretében hétfőn Szegeden a fát megáldotta Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap