Magyar kápolnát avattak Doberdóban
2009. május 30. 11:04 MTI
A doberdói Magyar Kápolna emléket állít az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak - mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken az olaszországi Doberdo del Lagóhoz tartozó Visintini faluban, ahol ökumenikus szertartás keretében felavatta az isonzói csatákban elhunyt hősök emlékének szentelt Magyar Kápolnát.
Korábban
Az államfő szerint a kápolna elhozza a hazájuk jelenlétét az idegenben nyugvó magyar hősi halottaknak. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a kápolnának külön üzenete van az otthoniak számára is; azok az emberek, baráti társaságok, civil szervezetek ugyanis, akik és amelyek "ennek a nemes ügynek a szolgálatába álltak", a saját közvetlen érdekeiken túl tekintő közösségek kis szigeteit képezik a magyar társadalomban.
Doberdó különös helyet foglal el a magyar nemzet emlékezetében - fogalmazott Sólyom László, felidézve, hogy Doberdónál és az Isonzo mellett 1915 nyarától két és fél évig tartó állóháború mind az osztrák-magyar hadsereg, mind az olaszok számára iszonyatos szenvedésekkel és emberveszteséggel járt. Mint emlékeztetett, az isonzói csatákban százezer magyar katona halt meg, de hangsúlyozta, hogy külön megpróbáltatást jelentett - főleg az alföldi magyar katonáknak - a kegyetlen hegyvidéki terep: a fedezetet nem nyújtó mészkősziklák, ahol csak barlangok vagy robbantott kavernák adtak menedéket, a kőomlások, a nyári hőség és a téli hideg.
A köztársasági elnök kiemelte, a magyar katonák tudták, hogy aki itt elesik, sosem fog magyar földben nyugodni, s talán ezt is akarták ellensúlyozni azzal, hogy a hosszú harcok alatt igyekeztek az idegenben is otthonosságot teremteni. Véleménye szerint ezzel az alapvető lelki igénnyel függhetett össze, hogy a székesfehérvári és szegedi katonák saját, magyar kápolna építésébe kezdtek.
Sólyom László örvendetesnek nevezte, hogy külön olasz-magyar egyezmény is rendelkezik a hadisírok és emlékhelyek gondozásáról, azonban rámutatott arra, hogy a kápolna újjáépítése és mostani felszentelése messze túlmutat a puszta jogi kötelezettségeken. "Azt is bizonyítják, hogy az erkölcsi parancs tovább él mindkét népben" - tette hozzá. Az avatás utáni sajtónyilatkozatában a köztársasági elnök úgy fogalmazott: fontos, hogy "elhoztunk egy darab Magyarországot ezeknek a halottaknak".
A Cappella Ungheresét, a magyar kápolnát az I. világháború idején, 1918-ban magyar katonák kezdték építeni, de az épület befejezetlen maradt. A felújítási és továbbépítési munkálatokat tavaly ősszel kezdték meg. Az újjáépítés finanszírozását a Széchenyi Tudományos Társaság vállalta magára az Újfehértó Városért Alapítvány segítségével, amely ezzel is tisztelgett a város 27 doberdói hősi halottja előtt. A pénteki ceremónián az államfőn kívül mások mellett részt vett Tömböl László, a Honvéd Vezérkar főnöke, Szabó Vilmos külügyi államtitkár, továbbá Doberdo del Lago polgármestere, Friuli Venezia Giulia tartomány elnöke, Uros Krek szlovén honvédelmi államtitkár és Szunai Miklós, a Széchenyi Tudományos Társaság ügyvezető elnöke is. Az avatáson olasz, szlovén és magyar megemlékezők egyaránt jelen voltak.
A kápolna megáldása és a koszorúzások után Sólyom László ellátogatott a Monte San Michele háborús emlékhelyre. Délután az államfő koszorút helyezett el a Fogliano Redipuglia községben található, százezer olasz hősi halott hamvait őrző monumentális temetőben, valamint az ugyancsak a községben található Osztrák-magyar Katonai Temetőben is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.