Tánctanárok gúzsba kötve
2012. október 31. 11:55 Csatári Bence
A mai önkormányzatok szerepét betöltő, szovjet mintára kialakított tanácsoknak – a települési pártszervezetek mellett – a Kádár-korszakban is meghatározó szerepük volt a helyi könnyűzenei események irányításában, ellenőrzésében. A mindig a pártutasítások iránymutatásai szerint működő tanácsok, és azok művelődési osztályai – utóbbiakat a mindenkori kulturális tárca is felügyelte – helyi szinten, mondhatni, élet-halál urai voltak. Dönthettek többek között arról, hogy mely tánciskolák maradhatnak meg és melyeket kell megszüntetni, mivel ők adták ki vagy vonták vissza a működési engedélyeket. Noha sokszor nem értettek jottányit sem a könnyűzenéhez, azt is ők határozták meg, hogy felléphet-e egy bárban Cserháti Zsuzsa vagy Pege Aladár. Alábbiakban ennek a pártapparatcsikokkal folytatott szélmalomharcnak néhány epizódját idézzük fel.
Korábban
A megalakuló fővárosi tánciskoláknak kívétel nélkül be kellett nyújtaniuk jóváhagyásra az ügyrendjüket a Fővárosi Tanács népművelési osztályának – a vidékieknek a megyei tanácsoknál kellett jelentkezniük. Némi furfangra és kompromisszumkészségre is szükség volt azonban ahhoz, hogy ezek a tánciskolák jóváhagyást kapjanak és életben maradjanak, mivel a pártállam alapvetően az imperializmus szószólóit látta bennük a rock and roll divathullám megjelenése óta.
Ennek megfelelően az V. kerületi Semmelweis utca 4. szám alatt induló tánciskola 1958. július 30-án beadott kérelmét például úgy szövegezték meg a népművelési osztály számára, hogy abban céljaik közé nem csak a társasági tánc, illetve a balett tanítását vették fel, hanem „a szocialista magatartásra való nevelést” is. Így nyerték el a helyi potentátok jóindulatát, miután - az 1956-os népművelési miniszteri rendelet alapelveit figyelembe véve - a tanácsnál megvizsgálták a papírjaikat. A tánciskola ügyrendje megállapította, hogy „a fiatalság szórakozását helyes irányba kell terelni”. Ez, a pártszlenget a gyakorlatra lefordítva azt is jelentette, hogy a házi szabályzatban megtiltották a szeszesitalok fogyasztását, dohányozni pedig csak a kijelölt helyen lehetett.
Jól jellemzi a pártállam szoros ellenőrzését, hogy amikor a tánciskolai munkaközösség saját hatáskörében határozatot hozott, szavazategyenlőség esetén a szintén kommunista pártkatonákból álló szakszervezeti választott döntőbizottságnak kellett eldöntenie az adott kérdést. A tánciskolának időközönként taggyűlést is össze kellett hívnia, amelyen összeférhetetlenségre hivatkozva ki lehetett zárni a munkaközösségből a tanerőket. Nem nehéz kitalálni, hogy az összeférhetetlenség alatt elsősorban a szocializmus-ellenességet értették.
A tánctanárok hatalom elleni szélmalomharca zajlott akkor is, amikor a Fővárosi Tanács népművelési osztálya megállapította 1963-ban, hogy Török Károly III. kerületi táncpedagógus rendezvényei „ellentétesek a szocializmus eszméivel”. Az üggyel még a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának Párt és Tömegszervezetek Osztálya is foglalkozott, erőteljes pressziót gyakorolva a helyi döntéshozókra (vagy inkább bólogató Jánosokra) az intézkedések foganatosítására.
A „vád” többek között az volt, hogy a „Vár-galeri” – akkoriban a „baráti országok” eszmerendszerétől erőteljesen eltérő viselkedésű, kirívó öltözetű, hosszú hajú fiúkból álló csoportosulásokat nevezték galeriknek – Török Károlyhoz járt „rázni”, mert „a kisöregnél mindent szabad” – legalábbis ezt állította a III. kerületi tanács Népművelési Osztálya a fővárosnak adott jelentésében. „Rázás” alatt a rockizást értették, ami viszont a nyugati társadalmak szubkulturális megnyilvánulásának számított, s emiatt a tánciskola tevékenységét rögvest rendszerellenesnek is nyilvánították.
„Vádként” hozták fel azt is, hogy a tánciskola több esetben tanácsi engedély nélkül szedett belépődíjat, ezt a szabályzat szerint ugyanis évente csak egyszer tehette volna meg, az úgynevezett össztáncok alkalmával. További szabálytalanságként állapították meg, hogy az Országos Szórakoztatózenei Központ hivatalosan nem közvetítette ki Török Károlyt és feleségét a kerületi iskolákba táncot tanítani. Hiába állították az érintettek, hogy csak a szokásos adminisztrációs csúszásról volt szó, máskülönben rendben vannak az irataik, a fővárosi szerv az I. és a III. kerület iskoláiból eltanácsolta őket.
Csatári Bence teljes cikke a Múlt-kor 2012 őszi számában található
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Nyugdíjba vonulás után is rendkívül népszerű maradt Both Béla 09:50
- Csaknem húsz évet kellett várni az Erzsébet híd újjáépítésére 09:05
- VIII. Henrik egyházszakadási törekvéseiért kis híján I. Jakab bűnhődött tegnap
- Vasmarokkal irányította Spanyolországot Francisco Franco tegnap
- Koncertjeinek bevételét gyakran fordította jótékony célokra Anton Rubinstein tegnap
- 10 meglepő tény a vasút történetéből tegnap
- Bátyjához hasonló tragikus sors várt a „remény jelöltjére”, Robert F. Kennedyre tegnap
- Jókai Mór egész családja ellenezte Laborfalvi Rózával való házasságát tegnap
