Egykori és mai művésztelepek
2012. augusztus 23. 13:59 Gréczi Emőke
A – jelenlegi határokon inneni és túli – magyarországi művésztelepek sorsán tökéletesen kirajzolódik a 20. századi magyar történelem: földrajzi és anyagi helyzetük, állapotuk, jogállásuk együtt változott a határokkal, a kultúrpolitikai szemlélettel és az elvárásokkal, működési formájuk pedig minden esetben az aktuális társadalmi berendezkedésnek megfelelően alakult. Ezek után igencsak figyelemreméltó tény, hogy csaknem mindegyik – valamilyen formában – ma is működik, és az elmúlt átlagosan száz évben az ott született művek az ezeket megőrző közgyűjtemények jóvoltából csaknem teljes körképet nyújtanak a művésztelepek történetéről, az ott keletkezett anyag gazdagságáról, többnyire méltó megbecsülést adva nemcsak a művészeknek, hanem a kolóniák alapításánál és fenntartásánál bábáskodó művészeti íróknak, mecénásoknak, műgyűjtőknek és polgármestereknek is.
Korábban
Művészcsoportok sokasága
Aki ma megpróbál utánanézni (a legegyszerűbb ehhez egy internetes keresőprogramot igénybe venni), hogy mennyi művésztelep, művészcsoport, alkotóközösség, műteremegyüttes, rezidenciaprogram létezik jelenleg, amely bármilyen – földrajzi vagy jogi – értelemben művészek közösségét jelenti, akkor hihetetlen számmal fog találkozni. A böngésző a képző- és iparművészeti ágak teljes választéka mellett az újjáélesztett régieken túl a státusukban, fenntartói formájukban folyton változó vagy újonnan, műgyűjtők, önkormányzatok, művésztársaságok által kezdeményezett csoportokat és telepeket egyaránt talál. Ezek között akadnak alkalmi (például évszaktól függő), a támogató-fenntartó szeszélyének kitett, bizonytalan sorsú, kevés művész egyidejű jelenlétét biztosító vagy hirtelen felindulásból alapított társaságok és kolóniák is, zártak és nyitottak, pályázhatók vagy meghívásosak.
Amiből viszonylag kevés van, az az a fajta spontán képződmény, amely a klasszikus alapítású művésztelepeket jellemezte. Ezek története többnyire nem művésztelep-alapítási céllal kezdődött, sokkal inkább kevés művész egyazon földrajzi helyen való megtelepedésével, majd idővel ennek az együttműködésnek az intézményesülésével folytatódott. Az egy városban vagy faluban való megtelepedés legfeljebb az egymásra találás lehetőségét nyújtotta, ez azonban még nem jelenti kolónia létrejöttét. Klasszikus, de nem jogi értelemben művésztelepnek a telepszerűen elhelyezkedő, lakhatásra és alkotásra alkalmassá tett műtermek egy jól behatárolható területen való elhelyezkedését tekinthetjük, ahol az alkotókat közös szemlélet, alkotói mód, világnézet, egy irányba mutató újítói szándék vagy preferált stílusirányzat köti össze.
Amellett, hogy együtt alkotó csoportról beszélünk, minden alkalommal – már kezdetben – valaki a közösség fejévé, szellemi, pedagógiai vagy adminisztratív (a működés irányítására a legalkalmasabb) vezetőjévé növi ki magát, de sok esetben a közösség már eleve egy formális vagy informális vezető köré épül (tanár és tanítványok). Ugyanakkor már a korai művésztelepek esetében is jellemző volt, hogy valamely helyi hivatal kezdeményezze a művészek letelepedését, ám ez sosem történt váratlanul, az apropót az erre fogékony és oda kötődő művészek felbukkanása szolgáltatta. Ezzel szemben azért jellemző a kezdetben sanyarú, esetleges lakhatási lehetőség, ez azonban ritkán szegte az alkotókedvet az igényeknek megfelelő műteremházak felépítéséig.
Az alapítói szándékok mögött szinte kivétel nélkül találunk decentralizációs törekvéseket, a Budapest-központú oktatás ellensúlyozását, ezzel párhuzamosan a lokálpatriotizmus feléledését. Eltérést találunk a telepekhez kapcsolódó fogalom alakulásában, mert míg a „nagybányai művészet” gyakorlatilag lefedi a festőiskola tevékenységét (sőt még a felsőbányai elágazást is ide köthetjük), addig a „szentendrei művészet” fogalma akár a teleptől teljesen független művészcsoportosulást is takarhat. Egy harmadik variációt mutat Hódmezővásárhely: a „vásárhelyi művészet” és az „alföldi művészet” fogalma összemosódik a művészettörténetben – és mint majd látjuk, a műveket megőrző közgyűjteményben is.
A szervezettség alatt érthetjük az intézményesülést, vagyis azt, hogy létrejött-e és hogyan egy egyesület vagy iskola, ez utóbbi pedig önállóan vagy oktatási intézményhez (például a Képzőművészeti Főiskolához) kapcsolódva működött – ennek függvényében zajlott az oktatás szervezett vagy informális keretek között. A kezdeti laza szervezettséget egy idő után a hivatalossá válás, majd – generációváltás vagy éppen a világháború következtében – a szétszéledés, az államosítás, végül az újraszerveződés követte.
A beépülés (vagy kiépülés) mértéke is különböző lehet: olykor nemcsak a minimális igényeknek megfelelő, hanem neves építészek által tervezett épületek adtak otthont a telepek lakóinak. Az aranykor véget érhetett a szellemi vezető halálával (Gödöllő, Nyergesújfalu, Kecskemét, Hódmezővásárhely), államosítással (Szentendre) vagy az országhatárok átszabásával (Nagybánya). A történetekben közös töréspont a második világháború, amelynek évei alatt többnyire – kisebb létszámban – működtek ugyan a kolóniák, de szinte kivétel nélkül kár esett az épületekben, művészek hunytak el, művek pusztultak el, s a háború végére az egyesületek, iskolák általában szétzilálódtak.
Manapság jóval gyakoribb az eleve intézményes keretek között megszervezett művészcsoport vagy alkotótábor, az alapító lehet művészeti egyesület, települési önkormányzat, oktatási intézmény vagy műpártoló ebből a célból létrehozott alapítványa (Töreki Művésztelep).
E tanulmánynak nem célja számba venni a jelen művésztelepeit, ám a klasszikus művésztelepek általában ma is valamilyen formában működnek, így ezekre a működési formákra is kitérünk. A kutatás elsődleges tárgya a régi intézmények működésének dokumentálása, különös tekintettel a műtárgyhagyaték megőrzésének mikéntjére. A mai közgyűjtemények általában az aranykorban megtörtént (magán és városi) vásárlásokra épültek, ahol a mecenatúra helyzetét kellőképpen megoldották, ott azonmód elkezdődhetett a műtárgyanyag megőrzése. (Ez sok esetben magát a mecenatúrát, a kolónia és az egyes művészek anyagi helyzetének megoldását is jelentette.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap