Változatosan étkezett az ősember
2012. augusztus 9. 17:16
Egy új kutatás segítségével többet tudtak meg a szakemberek a korai hominidákhoz tartozó Australopithecus, Paranthropus és Homo nemzetség étrendjéről, amelyeket a Johannesburgtól mindössze 50 kilométerre lévő Emberiség Bölcsője nevű területen Sterkfontein, Swartkrans és Kromdraai ásatási helyszíneken fedeztek fel.
Korábban
A fogak elemzéséből kiderült, hogy az Australopithecus változatosabb étrenddel rendelkezett, mint a modern ember korai elődjei vagy távoli rokonunk, a diótörőként is becézett Paranthropus.
A Francis Thackeray professzor vezette nemzetközi kutatócsapat tanulmánya szerint a Paranthropus főként növényekkel táplálkozott, míg a Homo nemzetség korai tagjainak életében már nagyobb hangsúlyt kapott a hús fogyasztása.
A fogzománcon talált alapvető kémiai elemek vizsgálata után a kutatók pontosabb képet kaptak a dél-afrikai hominidák ételeiről és élőhely-preferenciáikról. A szerves szövetekben kimutatható stroncium- és báriumszint jelöli az ételeik összetételének arányát; a kutatók lézerrel vizsgálták őseink fogazatát, így rekonstruálni tudták az egyes hominidák étrendbeli változásait.
Thackeray állítása szerint a nagyobb húsfogyasztás összefüggésben állhatott a megnövekedett agymérettel. Az Australopithecus valószínűleg a hús mellett fás növények gyümölcseit és leveleit is fogyaszthatta, ám az étrendjeinek összetétele szezonálisan változott.
A táplálkozási különbségektől eltekintve, az újabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a három faj egyes egyedei hozzávetőlegesen azonos méretű területen éltek. A tudósok a fogzománc stroncium izotópját is megmérték, amelyre bár nincs hatással a táplálék összetétele, ám segítségével kimutatható az adott egyed élőhelyének jellegzetességei.
Vincent Balter francia professzor összegezve a kutatás eredményét, elmondta: Afrikában kétmillió évvel ezelőttig az Australopithecus volt a meghatározó, majd a Paranthropus és a Homo nemzetség tagjai vették át a helyét, valószínűleg azért, mert mindkettő specializáltabb volt, mint közös ősük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap