Buddha-szobrok ezreire akadtak Kínában
2012. március 20. 18:06 MTI
Mintegy háromezer darab 1500 éves Buddha szoborra bukkantak a régészek az észak-kínai Hopej (Hebei) tartományban. A lelet - a maga nemében - vélhetően az új Kína megalakulása óta a legnagyobb az országban - vélik kutatók.
Korábban
A kínai társadalomtudományi akadémia régészeti csoportja még januárban talált rá a 2895 ép példányra, illetve szobortöredékre egy 3,5 méter széles és másfél méter mély gödörben a 2500 éves múltra visszatekintő történelmi Jecseng (Yecheng) városhoz tartozó területen. A szobrok között a 20 centiméterestől az ember nagyságúig többféle méret megtalálható, egyikük-másikuk festett, vagy aranyozott.
A szobrok többsége fehér márványból és kék kőből készült, feltehetően a Keleti Vej(Wei)- és az Északi Csi (Qi)-dinasztia (534-577) korából származnak - mondta Ho Li-csün (He Liqun) régész. Ebben az időszakban, amikor Jecseng főváros volt, a buddhizmus igen népszerű, majd igen elterjedt lett.
Az Északi Csi-dinasztia idején az uralkodó családja nagy tisztelője volt a buddháknak, a lakosságnak több mint egy hetede buddhista szerzetes, illetve szerzetes nő volt.
A területi kormányzat illetékesei a Hszinhua hírügynökséggel közölték, hogy egy helyi vállalkozással szándéknyilatkozatot írtak alá, amely szerint létrehoznak egy 10 milliárd jüan (346 milliárd forint) beruházási értékű - 107 hektár területű - Buddha kulturális parkot. Célja a további kutatások elősegítése, a buddhista ereklyék védelme és a turizmus előmozdítása lenne.
A parkban a tervek szerint helyet kapna egy múzeum, egy buddhista iskola, több templom, szálloda, mellettük pedig üzletek és természetesen: Buddha szobrok várnák a látogatókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.