Emlékhely a náci eutanázia program áldozatainak
2011. december 29. 11:03 MTI
Berlinben pártokon átívelő kezdeményezésre emlékhelyet alakítanak ki a T4 művelet elnevezésű náci eutanázia programban meggyilkolt százezrek tiszteletére.
Korábban
A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerdai beszámolója szerint Bernd Neumann kultúráért felelős államminiszter 500 ezer eurót fordít tárcája költségvetéséből az emlékhely létrehozására.
Az első lépésben pályázatot írnak ki a berlini Tiergartenstrasse 4. szám térségének átalakítására. Ezen a címen egykor egy elegáns villa állt, amely a tömeggyilkosság előkészítésén dolgozó náci csoport munkahelye volt. A titkos program a kitervelés helyszínéről kapta fedőnevét. A T4 művelet volt az első szisztematikusan kitervelt és végrehajtott náci tömeggyilkosság. Becslések szerint összesen 300 ezer - a nemzetiszocialista ideológia alapján életképtelennek minősített - beteg és fogyatékos gyereket, férfit és nőt gyilkoltak meg.
A német főváros centrumában épült villa helyén jelenleg egy buszmegálló van, közvetlen környezetében pedig a Berlini Filharmonikusok otthona. Az eutanázia programra csupán egy emléktábla utal, amelyet a járdába süllyesztve helyeztek el, így nem könnyű észrevenni.
A berlini vezetés azt követően kezdett foglalkozni az üggyel, hogy a parlamentben az idén tavasszal pártokon átívelő kezdeményezés indult. A kormányzó konzervatív-liberális koalíció frakciói, valamint az ellenzéki szociáldemokraták és a Zöldek frakciója közösen szorgalmazta az emlékhely kialakítását, arra hivatkozva, hogy a náci eutanázia program a nemzeti emlékezet része, és az emlék ápolása állami feladat. A kormánynak ezért gondoskodnia kell arról, hogy a történelmi helyszínen megfelelő módon tájékoztasson a programról és áldozatairól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap