Bíróságon vennének elégtételt a Renault-örökösök
2011. december 20. 08:36
Bírósághoz fordultak a gyáralapító Louis Renault leszármazottai, akik a francia autógyár második világháború utáni államosítása miatt követelnek kártérítést az államtól.
Korábban
A francia történelem egyik legszomorúbb és sötétebb fejezete volt, amikor iparosok és üzletemberek egész sora ajánlotta fel szolgálatát a náci megszállóknak a második világháború idején. A régi sebek most újra felszakadnak, a feltaláló-autógyáros Louis Renault unokái ugyanis jogi úton vennének elégtételt azért, hogy az állam szerintük jogtalanul foglalta le a cég vagyonait a nácikkal való együttműködés miatt.
Renault 1898-ban alapította meg testvéreivel együtt a világhírű autógyárat. Az alapító 1944-ben, két héttel Párizs felszabadulása után, de még a kollaboráció miatt indított vádemelés bírósági ítéletének megszületése előtt hunyt el börtöncellájában.
Charles De Gaulle és az átmeneti kormány 1945-ben hozott döntést a cég vagyonának elkobzásáról és a gyár államosításáról, mondván, Renault együttműködött a nácikkal, akiket különböző szolgáltatásokkal (például a rendelkezésükre bocsátott járművekkel) segített háborús erőfeszítéseikben.
Renault hét unokája most élni kíván a Nicolas Sarkozy köztársasági elnök által jegyzett törvény adta lehetőségekkel, ami kimondja, hogy a lépés nem állt összhangban a francia alkotmánnyal. Ügyvédjeik azt mondják, az autógyárat külön kezelték a többi cégtől, az államosításra pedig úgy került sor, hogy Renault meg se jelenhetett a bíróságon. Az örökösök most kárpótlást várnak az államtól.
A kommunisták, a hozzájuk köthető szakszervezetek és a történészek szerint a leszármazottak megpróbálják átírni a történelmet. A Kommunista Párt egyenesen azt olvassa a fejükre, hogy az örökösök „megkísérlik rehabilitálni Louis Renault-t”. A történészek között nincs vita abban a tekintetben, hogy Renault motorokat, autókat és technológiát adott át a náciknak, a kérdés csupán arra szorítkozik, hogy ezt önszántából tette-e, vagy esetleg arról van szó, hogy egyszerűen nem volt más választása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap