Vízalatti vasutat terveztek a viktoriánus kori Nagy-Britanniában
2012. március 11. 08:49 BBC News
Skócia és Írország között tervezett vízalatti vasútvonalat az a viktoriánus kori mérnök, akinek feljegyzéseire csak nemrégiben bukkantak rá.
Korábban
A Stranraer és Belfast között megálmodott vasút tervéről két edinburghi vasúti szakértő, David Spaven és Julian Holland emlékezett meg a Mapping the Railways című könyvben. A Collins kiadó gondozásában megjelenő mű az eddigi legteljesebb munka, amely a brit vasúttörténet 1819 óta íródó történetét dolgozza fel.
A két szerző az Edinburghban székelő Skóciai Nemzeti Könyvtár állományából gyűjtötte össze a könyvben fellelhető térképeket és terveket. A vízalatti vasútvonal, amelyet Luke Livingston Macassey mérnök tervezett 1890-ben, azt követően látott napvilágot, hogy Spaven a viktoriánus kori angliai vasúttörténet után kutatott.
Spaven elmondta: először csak valamilyen viktoriánus kori viccre gondolt, de később kiderült, hogy a mérnököt kompetens, elismert szakembernek tartották, így a tervvel komolyan számoltak. A Mapping the Railways szerint a vasutat csőburkolat fedte volna, a tervező pedig úgy gondolta, hogy a vízalatti utazás meggyorsítja a két ország közötti közlekedést, így megkímélte volna az utasokat 30 kilométer „horrortól a nyílt tengeren”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap