Folytatódik a jászberényi Nagyboldogasszony katolikus főtemplom felújítása
2011. október 11. 14:06 MTI
Az épület külső felújításával több mint másfél évtizede kezdődött az a beruházássorozat, mely most a város római katolikus főtemplomának belső terében egy újabb rész restaurálásával folytatódik - tudatta a projekt helyi kivitelezője.
Korábban
Nagy József elmondta: vállalkozása a kezdetek óta részese az 1995-ben indult munkának, mely eddig megközelítőleg félmilliárd forintba került. Ennek az összegnek a túlnyomó többségét az elmúlt másfél évtized során adományokból teremtette elő a jászberényi római katolikus főplébánia. A most zajló felújítás az első, melyre pályázati támogatást nyertek - hangsúlyozta.
A székesegyháznyi méretű műemlék épület belső rekonstrukciójának folytatásához jelenleg rendelkezésre álló, mintegy bruttó 45 millió forint a templombelső körülbelül egyötöd részének restaurálására elegendő, fogalmazott a szakember, aki a részletekről szólva kifejtette: a szeptember elején kezdődött és várhatóan november végére befejeződő munkálatok során a bejárat környéke és az orgona feletti rész újul meg. A kivitelezés során elvégzik a mennyezeti szekkók, az aranyozások, valamint az oldalfalak díszítőfestésének restaurálását - tette hozzá.
A Jászberény központjában álló, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom gótikus eredetű. Az évszázadok során azonban többször átépítették, így nyerte el mai, barokk formáját. Maga a barokk templom a XVIII. században, míg a főoltár klasszicista tabernákuluma a XIX. században, Pollack Mihály tervei alapján épült.
A tornyot 1758-1761 között Mayerhoffer János pesti kőműves emelte. Oldalain Szent István és Szent László szobrai, homlokzatán a hit és a remény allegorikus alakjai láthatók. Tetején pedig a kereszt alatti gömb a magyar Szent Koronát szimbolizálja.
Az 1772-es földrengésben megrongálódott régi hajó helyett - Jung József pesti mester tervei szerint - 1774-1782 között épült fel az új templom. A főoltárképet Soldatits Ferenc festette 1883-ban Rómában, míg az 1909-ből származó mennyezetfreskók Szirmai Albert munkái.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap