Botrányos árverés náci relikviákkal
2011. október 10. 13:25
A közvélemény tiltakozására majdnem lefújták azt a müncheni árverést, amelyen a náci vezetés egykori személyes tárgyait kínálták eladásra.
Korábban
Az árverése kínált tárgyak között volt a Führer olvasószemüvege, amelynek kikiáltási ára 4800 font volt, míg az ezüst, Hitler monogramjával ellátott cigarettatárca licitje 10 ezer fontról indult, de a „szerencsések” Rudolf Hess egykori óraláncát, egy A.H. díszítéssel ellátott evőeszközt, valamint egy Hitlerjugend kitűzőt is hazavihettek.
Miután többen az aukciót a modern Németország becsületén ejtett foltként jellemezték, a Hermann Historica aukciós ház közleményét adott ki, amelyben leszögezte, hogy a kínált tárgyakkal senkinek nem akarta az érzékenységét megsérteni.
Az eseményt felháborodással fogadták a zsidó szervezetek is, Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus vezetője „szégyennek” nevezte az aukciót. Hozzátette: miközben ők a holokauszt emlékének megőrzésén fáradoznak, addig az ilyen akciók a német és európai fiatalok nevelését akadályozzák.
A Bild című német bulvárlap úgy tudja, hogy az aukciós ház a licitálókkal egy olyan dokumentumot íratott alá, amelyben arra kötelezi őket, hogy az árverésre bocsátott tárgyakat kizárólag nevelési célokra használhatják fel. Kiszivárgott, hogy a vezetők fejében komolyan megfordult az aukció lefújásának gondolata.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap