Megtalálhatták Stonehenge építőinek sírját
2011. szeptember 5. 11:32 BBC News
Walesben, a Stonehenge-hez felhasznált sziklák eredeti helyén, a kőbánya mellett találhatták meg az építők sírját.
Korábban
A Preseli Hills-nél levő Carn Menyn volt az a hely, ahonnan i.e. 2300-ban a köveket kibányászták és elszállították a körépítmény majdani területére. Az itt talált szerves anyagokon radiokarbonos vizsgálatokat fognak végezni, bár a szakemberek úgy gondolják, hogy már minden egyes maradványt eltávolítottak – ennek ellenére a szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy a felfedezés megerősíti a két helyszín között feltételezett kapcsolatot.
A Stonehenge párban levő, első hullámban érkező kövei közvetlen építészeti kapcsolatot teremtenek az angliai Wiltshire és a walesi helyszín között. Az itt levő sírt – amely tulajdonképpen egy kisebb kőhalom – a kör alakú formára építették rá.
A Carn Menyn és Stonehenge közötti kapcsolatra először Herbert Thomas mutatott rá 1923-ban. Ezt 2008-ban sikerült megerősíteni, amikor 50 év óta először engedélyeztek ásatásokat a körépítményen belül. A hatalmas szikladarabokat Walesből szállították a 240 kilométerre levő Wiltshire-be, hogy aztán felépítsék Nagy-Britannia legismertebb prehisztorikus építményét.
A Carn Menyn-projektet két régész, Geoff Wainwright és Timothy Darvill vezeti, akik jelenleg a kőbánya melletti, erősen hiányos sírnál végeznek feltáró ásatásokat. Mivel a sírt szinte teljesen kirabolták, a szakemberek a külső körnél kezdtek ásni. A területen több forrás is található, ami valószínűleg a prehisztorikus korban elterjedt rituális gyógyítással hozható összefüggésbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap