Zeusz és Héra is leszáll az Akropoliszról
2011. augusztus 30. 08:47
A Zeuszt és Hérát ábrázoló szoborcsoportot biztonsági okokból végleg átköltöztették az Akropoliszi Múzeumba – jelentette be a kezdeményezés felügyelője.
Korábban
A szobor – amely a 2500 éves Parthenon egyik legutolsó darabja – mostantól az athéni Akropolisz Múzeumban lesz látható, helyére pedig egy másolat kerül – mondta el Vasso Eleftheriou építész.
„Ugyanazt az utat járjuk, mint a Parthenon többi alkotásánál” – tette hozzá Eleftheriou. A templomok párkányának frízében levő négyzetes, gyakran domborművekkel díszített mezőt, a metopét a korai kereszténység idején elcsúfították, majd az évszázadok során a savas eső okozott benne kárt. Összesen hat metopé eltávolítására kerül sor az elkövetkező hónapokban – jelentette az Ethnos című görög napilap.
Magát az épületet igencsak kikezdte az idő vasfoga, a 17. században Velence lövette, a 19. században pedig Lord Elgin lopta el márványait, amelyek ma a British Museumban láthatók. Az intézmény vezetése többször is elhárította a márványok visszaszolgáltatására felszólító görög kérést, mondván, a márványok a világörökség részét képezik, ráadásul a látogatók sokkal jobban hozzáférnek Londonban.
A 2009-ben megnyílt új Akropolisz Múzeum külön termet szentel a vitatott márványoknak; ez volt egyébként Görögország leglátogatottabb helyszíne, tavaly mintegy 1,3 millió turista kereste fel, míg az Akropoliszt „csak” 990 ezren látták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Így buktak el az iráni sivatag ősi városai
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.