Értették az őstörténetet a maják
2011. július 28. 11:11
Tengeri fosszíliákra alapozták a világ keletkezéstörténetéről folyó diskurzusukat a maják, akik a túlvilágot is a vízhez kötötték – derült ki egy új kutatásból.
Korábban
Egy új interdiszciplináris kutatás keretében összesen harmincegy tengeri fosszíliát vizsgáltak meg alaposabban a palenque-i régészeti lelőhelyen, Mexikó legdélibb államában, Chiapasban. Ezek a fosszíliák annak bizonyítékai, hogy a lakók által birtokba vett területeket korábban víz borította, s a maják részben innen vették azt az ötletet, hogy ez a világ keletkezésének középpontja – magyarázta Martha Cuevas régész.
A mexikói Antropológiai és Történeti Nemzeti Intézet (INAH) által három éven keresztül végzett kutatás azt kívánta megfejteni, hogy a maják számára milyen szimbolikával bírtak a prehisztorikus nyomok, különösen az a harmincegy fosszília, amelyet Palenque-nál találtak. „Az Északi Templomegyüttesnél folytatott ásatásoknál előkerült fosszíliákat a maják sírkőnek használták, esetleg isteneiknek ajánlották fel. Mindez nagyon fontos a maja kozmogónia tanulmányozásánál” – mondta el Cuevas.
A most megvizsgált fosszíliák a legkülönbözőbb időszakokból származnak, a legkorábbi a paleocén korból, ez 63 millió éves. „Ezeket a maradványokat rituális célokra, a késő klasszikus korban (600-850) használták. Úgy gondoljuk, hogy a véletlenül megtalált leletek vezethették rá őket a világ keletkezésének tanulmányozására. Mindezt a hátrahagyott ikonográfiai és szöveges forrásokból, valamint a szájhagyományból tudjuk” – tette hozzá a kutató.
A gyarmati korból származó források szerint a palenque-i emberek számára a fosszíliák azt a földet testesítették meg, amelynek helyén korábban víz volt; ez az istenek parancsára visszahúzódott, felépültek a városok, s egy új korszak kezdődött el. „A maják tudták, hogy a Föld más volt ezer éve, s azt is, hogy állandóan változik” – magyarázta a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20