A popkultúra és a vikingek
2011. június 28. 09:38
A popkultúra most a vikingekre vetette ki a hálóját, amiben már az MGM is fantáziát látott, az amerikai stúdió ugyanis most egy tíz részből álló ír-kanadai koprodukciót karolt fel.
Korábban
A sorozatot Michael Hirst és Morgan O’Sullivan producerek fémjelzik, akik korábban A Tudorok és a Camelot című szériáknál már letették a névjegyüket. A Vikingek a 8-11. században játszódik, s Ragnar Lodbrok, a Párizst elfoglaló viking hős életét meséli el.
A Thor és a Trónok harca sikerét látván a producerek úgy gondolhatták, hogy a harcosoknak még sok babér teremhet a filmiparban – igaz, a Trónok harca nem kifejezetten viking-központú, a Thor viszont már az északi mondavilágon alapszik.
Pontosan ezért kerülhetnek reflektorfénybe az északi harcosok. A vikingek filmes ábrázolásmódja eddig szinte kizárólag az asgardi istenek világából állt, s alig kaptak szerepet a hús-vér emberek. A legutolsó ilyen film Tim Robbins 1989-es alkotása, az Erik a viking volt, de külön meg kell még említenünk a Monty Python-féle Spamet és a 2009-es Wild hunt című alkotást.
A történelmi drámák most nagyon népszerűek, s úgy tűnik, a vikingeknek áll a zászló. Eddig a vámpírok, a zombik és a szuperhősök taroltak, a tündérmesék rajongóira három sorozat, illetve film vár a közeljövőben, de a cowboyok élete is örökzöld téma (Cowboys vs. Aliens), a robotok szerelmeseinek pedig itt van a Transformers 3, amely a héten a magyarországi mozikban is debütál. A többi népszerű karakterrel szembeállítva nem túlzás azt állítani, hogy a vikingeket eddig nagy ívben elkerülték a populáris kultúra áramlatai, de most talán rajtuk van a sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.