2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A régészet segíthet az akádiai mese megfejtésében

2011. június 27. 09:00

Az új-skóciai Grand-Prénél folyó ásatások az egyik 19. századi amerikai költő által megénekelt történet, Evangeline meséjének valós elemeit segíthetik tisztázni.

Aaron Taylor, a hallifaxi Saint Mary Egyetem végzős diákja kutatótársaival azt reméli, hogy még mélyebbre tud ásni a Nagy-Britannia által 1755-ben elüldözött akádiaiak történelmében. „A legkisebb felfedezés is fontos részletekkel szolgálhat az itteni emberek életének megismerését illetően” – mondta el Taylor.

A szakemberek arra is találtak bizonyítékot, hogy a connecticuti angol bevándorlók új lakóházakat építettek a régi akádiai alapokra néhány évvel a Nagy Felfordulásnak is nevezett események után. „Azt tudtuk, hogy a telepesek valószínűleg járhattak erre, de ami az érdekes, hogy az akádiaiak jelenlétére is találtunk nyomokat” – tette hozzá.

Minden, a helyszínen talált leletet a Saint Mary Egyetemre szállítanak, ahol a vizsgálatokkal azt próbálják eldönteni, hogy ki készítette az egyes tárgyi emlékeket. A kézműves termékek, érmék, fegyverek és pipák mind-mind egy kis Annapolis-völgyi településhez vezetnek, amelyet Evangeline mítosza köt össze.

Az Evangeline: A Tale of Acadie című verset a 19. században élt amerikai költő, Henry Wadsworth Longfellow írta. A történet egy nőről szól, akit erőszakkal elválasztanak szeretőjétől, Gabrieltől. „Longfellow a jóról és a rosszról ír, amivel ráirányította a figyelmet az akádiaiakra, de mivel romantikus köntösbe bújtatta a történetüket, úgy tűnt, mintha nem is igazi személyekről lenne szó” – magyarázta Taylor.

Az érzelmek és a romantika mögött ott húzódik az akádiaiak igazi története, amelyre a további ásatásokat fognak választ adni.

A francia telepesek Akádiát Új-Franciaország részeként Észak-Amerika északnyugati részén hozták létre, amely magában foglalta Quebec keleti részét, a keleti partvidék egyes területeit, a mai New Englandet, déli határa pedig Philadelphiáig húzódott. Összesen hat háború zajlott Akádiában és Új-Skóciában, mielőtt az angolok át nem vették felette az irányítást (1710). 1755-ben azon akádiaiakat, akik nem voltak hajlandóak hűségesküt tenni, kitelepítették Új-Skóciából, ennek következtében Akádia lakosságának közel fele elpusztult.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár