Nem kímélte környezetét a Német Lovagrend
2011. június 2. 10:54
Hódításaival párhuzamosan az újonnan birtokba vett földek ökoszisztémáját is átalakította a Német Lovagrend, aminek főleg a fák estek áldozatul - derült ki egy új kutatásból.
Korábban
1280-ban a győztes teuton seregek megkezdték a világ egyik legnagyobb kastélyának első kapavágásait. Az észak-lengyelországi Marienburg (Malbork) kastélya a középkor során számos német királyság központja volt, ahonnan sikerrel lehetett visszaverni a pogány hadak támadásait, s újjáépíteni a középkori Európát. Az akkori pollenek vizsgálata azt mutatja, hogy a tömeges átkeresztelések mellett a lovagrend a földek „megtérítésével” is foglalkozott: hatalmas erdőségeket változtattak át művelhető földekké.
A 13. század elején a Baltikum délkeleti részén élő porosz törzsek nem kívánatos személyekké váltak a Német Lovagrend által alapított, a mai Németország és Lengyelország egyes területeit magába foglaló állam szemében. Ennek érdekében a Német Lovagrend számos keresztes hadjáratot indított, a 14. századra kiépülő államszervezet pedig már 220 ezer ember életét irányította.
A kutatók korábban jórészt térképekre hagyatkoztak, amikor azt próbálták megállapítani, hogy mennyi fát és követ használtak fel a lovagok a kastély építéséhez. Alex Brown és Aleks Pluskowski (Reading Egyetem) viszont egy teljesen más megközelítésből fogta meg a témát: a sárban megmaradt pollenszemeket vizsgálták, amiből a múltbeli klímaváltozásoktól kezdve a tájkép változásáig szinte mindent rekonstruálni tudtak.
Brown és Pluskowski a külső sáncárokból, az északi oldalon levő halásztóból és a déli tőzegtárolóból vett mintákat. A folyamat a 11. században kezdődött, a fáról származó pollent ekkor kezdte felváltani a lágyszárú növényekből és gabonanövényekből származó virágpor. Egy másik kutatás ezzel szemben azt állítja, hogy a Német Lovagrend a zavartalan vadászat érdekében igyekezett megőrizni az erdőségeket, és fontos természeti forrásként tekintett a fára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap