Aki először figyelmeztetett a holokausztra

2011. május 9. 10:11 The Daily Mail

Saját szemével győződött meg a holokauszt rémtetteiről az a férfi, aki először vitte hírül a nyugatiaknak a nácik kegyetlenkedéseit. A nyugati vezetők nem hittek neki, sőt, még a legérintettebbek, a zsidók is értetlenkedve fogadták előadásait.

Korábban

A lengyel ellenálló a megszállás alatt levő Varsó egyik nyirkos csatornáján küzdötte át magát, hogy aztán 1942 augusztusában egy fallal körülvett zsidó gettóban érjen felszínre – Jan Karski azonban nem menekülni próbált, éppen ellenkezőleg: a buzgó katolikus hírében álló – a háború előtt foglalkozását illetően diplomata – férfi saját akaratából ment oda. Maga akarta látni a varsói gettót, jóval azelőtt, hogy a holokauszt – Hitler ambiciózus, kegyetlen tervének megfelelően – gőzerővel tombolt volna.

Így Karski lett az egyik első olyan ember, aki kívülállóként a maga valóságában láthatta a zsidók szisztematikus kiirtását. Ezzel az volt a célja, hogy felhívja rá a világ figyelmét: ami eladdig csak szóbeszéd tárgya volt, az valójában a szemük előtt zajlik. Amikor a férfi nyugatra szökött, Londonban és Washingtonban is hitetlenkedve hallgatták előadását. Kérése, hogy a Nyugat tegye meg a megfelelő ellenlépéseket, süket fülekre talált – a zsidók megmentése a holokauszttól nem szerepelt a szövetségesek hivatalos céljai között.

Hetven évvel tervének meghiúsulása után végre megjelent az a könyv, amelyet Karski még 1944-ben írt a háború borzalmairól, s amely a nácik által megszállt európai országok ellenállási szervezkedéseibe enged betekintést. Sőt, élete hamarosan vászonra kerülhet, az Oscar-díjas A király beszéde című film producere a hírek szerint már megvásárolta a jogokat, s Ralph Fiennes játssza majd a lengyel ellenállót.

Karski épphogy megúszta a katyini tömegmészárlást; a háború alatt a lengyel ellenálláshoz csatlakozott, belépett a Honi Hadseregbe, többször elfogták és a Gestapo kemény kínzásoknak vetette alá. Később a lengyel emigráns kormány azzal bízta meg, hogy jelentsen a nácik által megszállt országról, és közölje azt a külvilággal.

A táborba érve a szakadt ruhát és Dávid-csillagot viselő férfi látta, ahogyan a Hitlegjugend kötelékébe tartozó 14 éves fiúk sorra ölik le a zsidókat, sőt, a zsidók egyik földalatti szervezete megszervezte neki, hogy – az egyik ukrán őr uniformisába bújva – bejusson az egyik olyan helyre, ahol a „végső megoldás” zajlott. „Akiknek elmeséltem, azt gondolták, hogy eltúlzom a dolgokat, vagy kitalálom őket. Nem volt bizonyítékom, fotóm, csak azt mondhattam el, amit láttam, az igazságot” – mondta el Karski.

A nyugatra szökés legalább ennyire kalandos volt. Az ínyébe injekciót kapott, amitől annyira felpüffedt az álla, hogy nem tudott semmit mondani az őt megállító és kifaggató rendőröknek, vagy a vonaton vele együtt utazóknak – a Gestapo által kivert fogai most különösen jó szolgálatot tettek neki. Berlinen és a megszállt Brüsszelen és Párizson hamis útlevél segítségével ment keresztül, majd következett a Pireneusok, onnan hajóval tovább Gibraltárig. Londonban találkozott a szimpatikusnak tartott Anthony Eden külügyminiszterrel, akit sikerült meggyőznie a nácik kegyetlenkedéseiről.

A képviselők állva tisztelegtek a zsidók előtt, de itt az ő akciójuk be is fejeződött. A csalódott Karski Washingtonba utazott, ahol a Legfelső Bíróság egyik bírájával találkozott. A törvényszéki bíró – aki ráadásul maga is zsidó volt – nem hitt neki, s így tett több zsidó is az Atlanti-óceán két oldalán. A sors kegyetlen fintora, hogy azok a zsidók sem fogták fel az eset jelentőségét, akiket már összegyűjtöttek.