Száz éve égett le a New York-i Triangle ruhagyár

2011. március 25. 12:31

Komoly lökést adott a szervezett munkásmozgalomnak a Triangle ruhagyár száz évvel ezelőtti leégése, ami a munkakörülmények elégtelenségére és a bevándorlók helyzetének rendezetlenségére irányította a figyelmet.

Korábban

1911. március 25-én 146 ruhagyári munkás vesztette életét a New York-i gyárban kiütött tűz következtében, a város történetének (és az Egyesült Államok negyedik) legsúlyosabb ipari balesetében. „Ez egy olyan történet, amelyet újra és újra el kell mesélni” – nyilatkozta Cecilia Rubino, az eseményekről készült A tűzből című film rendezője és forgatókönyvírója. „Nincs olyan sok momentum az ország történetében, amikor az események ilyen radikális fordulatot vettek volna” – tette hozzá.

A Triangle-i tragédia száz éves évfordulójára számos színházi előadást, kiállítást, felolvasóestet, beszélgetést, megemlékezést és gyűlést szerveznek. Ebből az alkalomból február végén két dokumentumfilmet is levetítettek, A Triangle-tűz (PBS) és Triangle: Emlékezzünk a tűzre (HBO) címmel. A tragédia áldozatainak leszármazottjai pénteken a manhattani Greenwich Village-nál együtt készülnek felvonulni; ebben az épületben ma a New York Egyetem tantermei találhatók.

Suzanne Pred Bass pszichoterapeuta és színházi producer két rokona is részese volt az akkori eseményeknek: Katie Weinernek sikerült megmenekülnie, de Rose Weiner életét vesztette. Bass szerint a női áldozatok fiatalsága, a tragédia által elindított változások és a bevándorlók élményei miatt eleven még mindig az emlék.

A tűz a munkanap végén, a 8. emeleten kezdődött és a 10-11. emeletig terjedt. Amikor a több száz, főleg zsidó és olasz származású asszony és lány (a legfiatalabb 14 éves volt) megpróbált kimenekülni az épületből, az útvonal egyik létfontosságú ajtaját zárva találták. A tűzoltók a helyszínre siettek, de hamar kiderült, hogy létrájuk csak a 6. emeletig ér fel, a tüzet ráadásul 18 percbe telt megfékezniük.

A tragédia nyomán kezdődött perben a Triangle két tulajdonosát, Max Blanckot és Isaac Harrist emberöléssel vádolták, a túlélők pedig azt állították, hogy a 9. emeleti ajtó zárva volt; egyesek szerint erre azért volt szükség, hogy elejét vegyék a lopásoknak. A bíróság 155 tanút hallgatott ki, mielőtt ítéletet hirdetett: a két férfit végül felmentették a vádak alól. (Blanck és Harris a 10-en volt a tűz kitörésekor, majd sikerült felkapaszkodniuk a tetőre.)

Az események nyomán Frances Perkinst, Franklin Roosevelt amerikai elnök munkaügyi miniszterét az esetet kivizsgáló Factory Investigating Commission vezetőjévé nevezték ki. „A tűz változtatta meg az életét, s ezzel az amerikai történelmet” – mondta el Kirsten Downey, a Perkinsről írt The Woman Behind the New Deal (A nő a New Deal mögött) című könyv szerzője. Perkins nevéhez húsz, a munkakörülmények javítását célzó törvény fűződik, köztük a tűzriadó kialakítását, valamint az exit kijárat jól láthatóvá tételét elrendelő törvénykezés. A tűzeset megteremtette az erős ruhagyári szakszervezeti képviseletet, hatása pedig a mai napig érezhető: Wisconsinban ezrek vonultak utcára a kollektív tárgyalási jogok csorbítása ellen tiltakozva.