Gorbacsov megkapta a legmagasabb orosz kitüntetést
2011. március 3. 13:53 MTI
Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió első és egyben utolsó államfőjének, a peresztrojka és a glasznoszty atyjának Oroszország legmagasabb kitüntetését adományozta szerdán Dmitrij Medvegyev orosz államfő.
Korábban
A Szent András apostolról (Andrej Pervozvannij) elnevezett érdemrendet 80. születésnapján vette át Mihail Gorbacsov a Kremlben.
A jelenlegi államfő egyben megajándékozta az ünnepeltet "mint kollégát, mint államfőt és mint jogászt" a Szergej Witte gróf, III. Sándor orosz cár pénzügyminiszterének írásait tartalmazó, Az állami élet törvényeinek örök voltáról című kötettel. Gorbacsov erre azzal reagált, hogy ő már minden könyvet odaadott Medvegyevnek, amelyet szükségesnek tartott, a feleslegeseket pedig mellőzni kell. Medvegyev hangsúlyozta, hogy a legmagasabb kitüntetést a Gorbacsov végezte hatalmas munka éppen megfelelő értékelésének tartja.
A Szent András érdemrend 1917-ig a cári Oroszország legmagasabb kitüntetése volt, majd 1998-ban Borisz Jelcin elnök állította vissza. Vlagyimir Putyin kormányfő Mihail Gorbacsovot felköszöntve azt írta: "Itthon és messze Oroszország határain túl is Ön korunk egyik legkiemelkedőbb államférfiújaként ismert, aki érezhető hatással volt a világtörténelem menetére, és sokat tett Oroszország tekintélyének megerősítéséért".
A Gorbacsov nevéhez fűződő peresztrojka az általa kezdeményezett társadalmi-gazdasági reformcsomagot jelentette, a glasznoszty szó szerint nyíltságot jelent, de a Gorbacsov-érában a teljesen új politikai stílust jelölte.
Mihail Szergejevics Gorbacsov 1985-től a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, majd a Szovjetunió elnöke volt. Reformkísérletei a hidegháború végéhez vezettek, de végül a kommunista rendszer bukásához, a Szovjetunió széthullásához vezettek. 1990-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki.
1991 augusztusában a szovjet rendszert védelmező kommunista vetélytársai puccsot kíséreltek meg ellene. Ennek kudarca után betiltotta és feloszlatta a Szovjetunió Kommunista Pártját. Miután nem sikerült megakadályoznia a szovjet köztársaságok önállósulási törekvéseit, 1991. december 25-én lemondott a Szovjetunió elnökének tisztségéről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.