Már nem viselik Pétain nevét a francia utcák
2010. december 6. 07:44 MTI
Átnevezték az utolsó olyan utcákat is Franciaországban, amelyek a náci Németországgal való kollaboráció szimbólumának számító egykori francia államfő, Pétain marsall nevét viselték - közölte az illetékes prefektúra.
Korábban
Az északon található Tremblois-les-Carignan volt az utolsó a sorban: a 114 lakosú falu önkormányzati ülésén szerdán döntöttek arról, hogy a Pétain utcát ezentúl Belle-Croix-nak fogják hívni - jelezte a helyi közigazgatási szerv, amely néhány nappal korábban kérte erre a polgármesteri hivatalt. Novemberben két másik francia település is hasonló lépésre szánta el magát.
Az utcanév-változtatásokat megelőzően a normandiai Gonneville-sur-mer települést arra utasította Caen bírósága, hogy vegye le Pétain marsall portréját a polgármesteri hivatal díszterméből, mert az sérti a közintézmények semlegességének az elvét.
Október elején került elő az 1940-es francia zsidó törvény tervezetének eredeti gépelt változata, amelyben Pétain marsall saját kezűleg szigorított az antiszemita intézkedéseken. A most megtalált dokumentum rávilágított arra, hogy Pétainnek meghatározó szerepe volt a zsidótörvény létrejöttében és bizonyítéka a marsall mély antiszemitizmusának. A II. világháború után bíróság elé állított Pétain védőinek legfőbb érve az volt, hogy az államfő megvédte a francia zsidókat és csak a külföldi zsidók diszkriminációját támogatta. Ez az érvrendszer azonban a történészek szerint egyértelműen megdőlt.
Az első világháborús hős, Philippe Pétaint 1940. június 17-én választották Franciaország miniszterelnökének. Öt nappal később fegyverszünetet kötött a németekkel, akik addigra az ország egy jelentős részét már megszállták. Ettől kezdve Pétain - köztársasági elnökként - a németekkel kollaborálva a dél-franciaországi Vichy fürdőközpontból irányította az úgynevezett szabad zónát, innen kapta a kabinet a Vichy-kormány nevet. Pétain marsallt 1945-ben hazaárulás vádjával halálra ítélték, majd a büntetést életfogytiglani várfogságra változtatták. A volt államfő 1951. július 23-án halt meg börtönében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap