Kétszáz év után végső nyughelyre leltek Napóleon katonái
2010. november 30. 12:05 MTI
Bonaparte Napóleon 18 katonájának földi maradványait temették újra Litvániában hétfőn, csaknem kétszáz évvel azután, hogy elbukott az oroszországi hadjárat, és a korzikai katonái a jeges télben visszaindultak nyugat felé.
Korábban
Napóleon több ezer katonáját már újratemették 2003-ban, a most - többek között Franciaország litvániai nagykövetének jelenlétében - elföldelt maradványokat azonban más helyszínen találták meg. "Itt haltak meg Litvánia területén, éhezve, a hidegben" - mondta egy francia hadtörténész.
Bonaparte katonái 1100 kilométert tettek meg Oroszország felől nyugat irányában, miután hadjárata elbukott 1812-ben. Vilnius környékén "talán 20-30 ezren haltak meg az év decemberének elején, de nehéz megmondani, mert a hadsereg széthullott" - tette hozzá Michael Bourlet.
Maga Napóleon - aki három évvel később megsemmisítő vereséget szenvedett Waterloonál - az orosz hadak elől menekülve december 5-én ment el Vilniusból, magára hagyva katonáit.
A megérkező kozákok már nem sok franciát találtak, akiken kitölthették volna dühüket, akikkel végeztek, tömegsírokba temették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap