Nemzetközi régészeti tanácskozás magyar résztvevővel Kambodzsában
2010. november 26. 08:49 MTI
Magyar szakértők két éve dolgoznak Kohker, a 10. századi khmer királyi székhely föltárásán, és 73 feliratos kőtábla szövegének megfejtésén francia kutató mellett magyar tudós is dolgozik - mondta el Zelnik István, a Magyar Indokínai Társaság tulajdonosa az UNESCO égisze alatt működő kambodzsai tudományos és örökségvédelmi testület plenáris ülésén.
Korábban
Az Angkor templomváros közelében, Siem Reapben tartott ülésről Zelnik István arról tájékoztatott, hogy a kambodzsai miniszterelnök-helyettes mellett az angkori régészeti feltárásokban kulcsszerepet játszó országok, az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Csehország, Kína, Németország, Olaszország és Új-Zéland nagykövetei, a Világörökség - Angkor nemzetközi tudós közösség megbízottai, és idén először Magyarország képviseletében a kohkeri feltárásokat finanszírozó Zelnik István vett részt a tanácskozáson.
Az elmúlt több mint két évben a magyarok vezette nemzetközi kutatócsoport eddigi eredményeit tudományos kiadványban adta közzé a plenáris ülésen Zelnik István. Felszólalásában elmondta, hogy a 81 négyzetkilométer kiterjedésű, érintetlen dzsungelben fekvő Kohker műemléki építészeti-fotogrammetriai leírása folyamatban van, és a megtalált 73 írott kőtábla szövegének megfejtésén Karsai György magyar és Claude Jacques francia professzor dolgozik. Kutatási eredményeiket 2011 második felében fogják publikálni - tette hozzá Zelnik István.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.