Magyarok mentik a kambodzsai és indiai kulturális örökséget
2008. december 17. 10:48
A Kambodzsában és Indiában folyó magyar feltáró, kutató munkához a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) nyújtja a tudományos hátteret - közölte Virágos Gábor, a KÖSZ igazgatója a szakszolgálat keddi budapesti sajtóértekezletén. A KÖSZ szakembereivel segíti Kohker 10. századi khmer királyi székhely feltárását Kambodzsában, Indiában pedig a nyugat-tibeti zanglai buddhista kolostor és benne Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) híres keletkutató szobájának helyreállítását.
Korábban
Jelen János, az Angkor Alapítvány elnöke elmondta, hogy Kambodzsában a részben ismert 81 négyzetkilométer nagyságú terület magyar föltárása a 2009. április végén megkötendő magyar-kambodzsai szerződés aláírása után kezdődhet meg. Laszlovszky József régész hozzátette, hogy már 2009. január végén megkezdődik a terület régészeti bejárása, hogy a szerződésbe már biztos és pontos adatok kerülhessenek.
Angkortól, a híres műemléki településtől 90 kilométerre, az ősi kelet-nyugati kereskedelmi útvonal mentén van Kohker, a 10. századi khmer királyi város, amelyet még nem ért el a nemzetközi turistaáradat. A kambodzsai kormányzat számít erre, s minél előbb átfogó rendezési tervet szeretne kapni a magyarokkal kötött, december eleji szándéknyilatkozat után. Zelnik István, a Magyar-Indokínai Társaság tulajdonosa három éven át finanszírozza a projektet összesen 1 millió dollárral.
Jelen János elmondta, hogy a KÖSZ tudományos kutatási tervet dolgoz ki, s ennek három pillére van: az épített örökség védelme, a természet, a Kohkert borító erdőség megóvása és a területet övező négy falu lakosságának bevonása a munkába. Az Angkor Alapítvány pedig szervezi a projekt megvalósítását. A feltárás megkezdése előtt el kell készíteni a régészeti topográfiát, és dokumentálni kell a műemlékeket, köztük a franciák által már föltárt páratlan szépségű piramist - tette hozzá Laszlovszky József régész professzor.
A nyáron Indiában egy hattagú magyar önkéntes szakembergárda a helyszínen elkészítette a nyugat-tibeti zanglai kolostor, Kőrösi Csoma Sándor egyik tartózkodási helyének építészeti fölmérését és állagmegóvását. A csapat fontosabb javításokat is elvégzett, így megerősítette a Csoma szobája alatti helyiség födémjét, sárhabarccsal tapasztotta be - egy alpinista építész segítségével - a repedéseket. A munkálatokat Olosz Emese, a KÖSZ statikus mérnöke felügyelte.
Irimiás Balázs építész doktorandusz, a kolostormentő csapat vezetője a tájékoztatón elmondta, hogy a jövő év elején már hozzákezdenek a további munkák megtervezéséhez, mert megvan hozzá minden szükséges rajzuk és információjuk. Reméli, hogy a Kulturális és Oktatási Minisztérium a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül támogatja újabb utazásukat a kolostor további renoválása végett 2 millió forinttal, mint ahogy azt a nyáron tette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.