Hétezer éves játék őrlőköveket tártak fel Bulgáriában
2010. október 20. 10:10 MTI
Hétezer éves miniatűr őrlőkövek kerültek elő napvilágra Bulgáriában, az ősi trák város, Perperikon feltárásakor - a szakértők szerint gyermekjátékról van szó.
Korábban
Perperikon a Rodope-hegység keleti lejtőjén, Kardzsali városától 15 kilométerre északra helyezkedik el. A térség már az i.e. 5. évezredben lakott volt, később itt a feltételezések szerint Dionüszosz-szentély állott, a középkorban pedig erődítményt építették, amely Rodope-hegység keleti részét ellenőrizte. A helyszín régészeti feltárásai 2000-ben kezdődtek.
Az idei ásatási szezonban előkerült egy, az i.e. 3-2. századból származó, kezében eredetileg lándzsát tartó trák harcos szobrocskája. Az ókori szobrászt a szakemberek feltételezése szerint Apollón, a fény és a költészet görög istene ihlette meg, "aki" a trák lovasisten kultuszát váltotta fel.
Előkerült egy sebészeti eszköz is, amellyel az ókorban parazitákat igyekeztek eltávolítani a testből. Mint Nikolaj Ovcsarov ásatásvezető régész elmondta, ez az eszköz nem más, mint Aszklépiosz, a görög-római mitológiában a gyógyítás istenének "nélkülözhetetlen" attribútuma, az orvosi pálca, amelyre egy kígyó tekeredett fel. Ez a pálca ma is látható a gyógyszertárak cégérén.
Az érdekesebb leletek közé tartozik egy bronz övcsat a 10. századból, ezt griffmadár díszíti. Előkerült egy igen ritka, az 1330-1345-ös években vert bolgár pénzérme, amelyen a második bolgár állam (1185-1396) uralkodójának, Ivan Alekszandar cárnak (1331-1371) és fiának, Mihálynak a képmása látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap