Bevonulás Sepsiszentgyörgyre
2010. szeptember 16. 16:47
Bevonulás Sepsiszentgyörgyre, 1940 címmel mutatják be József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész legújabb könyvét csütörtökön.
A szerző a Krónika című kolozsvári napilapnak elmondta, hogy három évvel ezelőtt egy másik kötete dokumentumait gyűjtve többször is bejárta Hargita megyét. Akkor nagyon sok fénykép és írásos dokumentum gyűlt össze Észak-Erdély Magyarországhoz történt visszacsatolásáról, amelyről 1940-ben határozott a második bécsi döntés.
József Álmos elsősorban a korabeli sajtóban megjelent írásokra és a fényképekre alapozva állította össze a kötetet. Olyan sok fényképet gyűjtött össze a szerző, hogy a fotókkal rekonstruálni lehet a bevonulás egész folyamatát. A hivatalos felszólalók közül sokról készült felvétel, így többek között Dálnoki Miklós Béláról, a bevonulást vezénylő tábornokról, Szotyori Nagy Gyuláról, a helyőrségi csapatok élén bevonuló tábornokról. A kötetben több mint száz fénykép idézi a bevonulás pillanatait.
Sepsiszentgyörgyre valójában kétszer vonultak be a magyar csapatok, egyszer szeptember 13-án, majd 21-én. A magyar hadvezetés ugyanis úgy döntött, hogy szeptember 5. és 13. között egész Erdélybe be kell vonulni, de megkéstek. Ezért a Székelyföld déli részére, így Sepsiszentgyörgyre is előreküldtek egy gyors hadtestet, hogy missziójukat határidőre teljesíthessék. Szeptember 21-én érkeztek meg a háromszéki városba is a helyőrségi csapatok.
József Álmos könyvében függelékként Horthy Miklós hét, háromszéki származású tábornokáról is külön megemlékezett. A helytörténész a visszacsatolás történetének további feldolgozására készül, az egész háromszéki bevonulás dokumentumait is fel szeretné dolgozni, hiszen kisebb-nagyobb magyar egységek minden helységbe eljutottak. Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Kovásznáról kirajzottak a környező falvakba, például Zágonba is jelentős létszámú egység vonult be. A korabeli magyar filmhíradónak a sepsiszentgyörgyi, a kézdivásárhelyi és a zágoni bevonulásról is van egy-két perces felvétele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.