Gigászi égetőmű a középkori Kínából
2010. május 11. 12:51 MTI
Negyvennél több ókori kutat, valamint porcelánégető kemencét, és egy különleges hajóroncsot tártak fel a kínai régészek.
Korábban
Fan Su-hej (Fan Shuhei), a tartományi örökségvédelmi hivatal munkatársa szerint Jüansi (Yuanshi) megyében 1,3 méter átmérőjű, 5-7 méteres mélységű kutakat tárták fel, ezekből cserépedény-töredékek, valamint egy vashorgony került elő.
Lunghua (Longhua)-megyében a régészek porcelánégető romjait tárták fel, a létesítmény a Csin (Chin/ 1115-1234), valamint a Jüan (Yuan/ 1206-1370) dinasztiák alatt üzemelt. Az égetőmű hossza 1500 méter, szélessége 600 méter, s 900 ezer négyzetméteres területet foglal el. A létesítmény feltárásakor kétszáz különböző tárgy - tányérok, tálak, kulacsok, bögrék is előkerültek.
Ezzel párhuzamosan ezer porcelántárgyat találtak azon a kereskedelmi hajón, amely a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány partjainál a Ming-dinasztia (1368-1644) uralkodása idején süllyedhetett el. A leletegyüttes nagyobb részét tálak, tányérok, csészék és palackok teszik ki. Szun Csien (Sun Jian), a régészeti expedíció vezetőjének közlése szerint megkezdték a porcelántárgyak kiemelését.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap