Elbeszélik a mobilokat
2010. április 29. 14:35 MTI
Mobil-Kor-Történet címmel több száz régi mobiltelefonból nyílt kiállítás a pécsi Néprajzi Múzeumban.
Korábban
Burján István etnográfus, a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának főmuzeológusa a tárlat kapcsán elmondta: van, aki Magyarországon már tizenhét éve hozzászokott az eleinte tégla méretű kultikus tárgyhoz.
A Mobil-Kor-Történet című tárlaton több száz telefont állítottak ki; a legrégebbi készülék 1989-es, még mindig működik, és egy külön vállra akasztható táska is van hozzá. A kiállításon látható legfiatalabb darabok 2007-ben készültek.
"Egyes kivételezettek Amerikában a 'mobilérzést' már az 1930-as évektől átélhették. A kezdetben az átlagember számára elérhetetlen státusszimbólum mára teljesen hétköznapi használati tárggyá vált, amely nélkül már nem tudjuk elképzelni az életünket. Nincs már korosztály, amely idegenkedne a mobiltól. Van már nagykijelzős, könnyen kezelhető telefon kimondottan az időseknek, és van gyerekeknek szánt, 'bébifon' 3 gombbal. A mobiltelefóniában másképp halad az idő, szinte naponta van valami új. Naponta mutatnak be újdonságokat, új termékeket" - fogalmazott Burján István.
A baranyai megyeszékhelyen június 27-ig látható készülékek a Mobil-kor Alapítvány gyűjteményéből származnak. A munka több éve kezdődött és a fejlődés ütemét figyelembe véve megbecsülni is lehetetlen, milyen jelentős kollekció válhat belőle. Az alapítványnál nemcsak a múltra, hanem a jövőre is gondolnak, ezért célul tűzték ki, hogy a mobilokat olyan módon semmisítsék meg és hasznosítsák újra, amellyel a jövő nemzedékeinek példát lehet mutatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.