Virtuális történetíró váltja fel az útikönyveket
2009. augusztus 5. 09:22 Times Online
Egy új technológia hozhatja el a bédekkerek klasszikus korszakának végét: az európai műemlékeknél hamarosan a látogatók mobiltelefonjaira érkezhet meg az informatív és egyben szórakoztató tartalom.
Korábban
A legújabb generációs mobilok minden adottságát kihasználó turisztikai fejlesztés így lehetővé teszi majd, hogy a telefonokra megérkező képek, videó és hanganyagok bemutassák, hogy az adott hely miként nézett ki fénykorában, illetve a történelem más korszakaiban is.
A római Colosseumban például a látogatók telefonjukat a megfelelő helyekre irányítva gladiátorküzdelmet, míg az athéni Parthenónnál az építmény eredeti változatát járhatják majd be. Szintén hasonló programot tesztelnek több brit örökségi látványosságnál is: a felhasználó ezeken a helyeken 3 fontért juthatnak hozzá a programokhoz. Az élmény interaktív: a készülék mozgatásával változik a virtuális információtömeg is.
A megjelenítéshez szükséges, iTacitus névre keresztelt szoftvert egy brit és egy német cég közösen fejlesztette ki, és az egyszerre használja fel a telefonok GPS-jeladóit, és azok kameráit, amely az épületekre vagy romokra irányul. A megvalósítás talán forradalmasíthatja az útikönyvek világát is - program elkészítését ezért az Európai Unió anyagilag is támogatja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05