Feltételes szabadlábon Malcolm X gyilkosa
2010. április 28. 13:32 MTI
Negyvenöt börtönben eltöltött év után feltételesen szabadlábra helyezték New Yorkban Malcolm X afroamerikai polgárjogi vezető gyilkosát.
Korábban
Thomas Haganon kívül annak idején még két embert letartóztattak az 1965 februárjában elkövetett merénylet miatt. Malcolm X éppen a harlemi Audubon Ballroomban készült beszédet mondani, amikor lelőtték. Hagan azt vallotta, hogy egyike volt annak a három merénylőnek, aki tüzet nyitott a polgárjogi vezetőre, de nem az a két ember volt a társa, akit vele együtt elítéltek. (Az illetőknek később sikerült is tisztázniuk magukat, és a nyolcvanas években feltételes szabadlábra helyezték őket.)
A 69 esztendős Hagan, aki a börtönben töltött évtizedek alatt társadalomtudományi diplomát szerzett, többször is kijelentette, hogy sajnálja tettét. Mint 2008-as bírósági beadványában írta: fiatalon cselekedett, a hirtelen harag és a vallási vezetők iránti lojalitás vezérelte. Malcolm X ugyanis 1964-ben szakított annak az Iszlám Nemzet (Nation of Islam) elnevezésű fekete muzulmán vallási mozgalomnak a vezetőségével, amelynek korábban nagy hatású vezérszónoka és szóvivője volt.
A merénylő a hatvanas években lépett be a radikális szervezetbe. Múlt hónapban a szabadulása ügyében eljáró tanács előtt azt állította, hogy ma már sokkal jobban érti a mozgalmak belső dinamikáját, tudja, hogy milyen konfliktusok alakulhatnak ki, ezért mélységesen sajnálja, hogy belekeveredett az egészbe.
Hagan az utóbbi 22 évben heti öt napot börtönön kívüli munkával töltött fedélnélküliek között, és ezeken a napokon brooklyni otthonában aludhatott. Tizenhat hiábavaló próbálkozás után sikerült elérnie, hogy beadványának eleget téve feltételesen szabadlábra helyezzék.
A Malcolm X emlékét ápoló szervezetek eltérően foglaltak állást Hogan kiengedéséről. A néhai özvegye által alapított Malcolm X & Dr. Betty Shabazz Emlékhely és Oktatási Központ vezetője azt mondta, nem az ő dolguk, hogy ítélkezzenek, Hagan sorsáról az ország törvényei alapján kell dönteni. Egy másik csoport, a Malcolm X Emlékbizottság ellenben bírálta a szabadlábra helyezést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.