Máraira emlékeznek Budapesten és Kassán
2010. április 9. 09:08 MTI
Kassától az óceánig címmel pénteken egész napos rendezvény lesz Márai Sándor születésének 110. évfordulója alkalmából a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM); Kassán szombaton és vasárnap lesznek események.
Korábban
A kassai rendezvény idén a PIM-beli kistestvére lesz, mert Bécsről, Velencéről, Nápolyról a szakértők ugyanazt az előadást tartják, mint ami a PIM-ben elhangzik - mondta Mészáros Tibor, a budapesti program szervezője, a PIM munkatársa, a Márai-hagyaték gondozója. A múzeumban ez lesz a negyedik Márai-nap, az elsőt 2006-ban tartották. Mindig van központi témája az eseménynek, idén az író olyan városai, ahol élt vagy megfordult.
Csorba László történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Márai nápolyi éveiről fog beszélni. "Az író 1948 októberétől 1952 áprilisig élt emigrációban a dél-olaszországi városban, nem akart visszatérni Magyarországra. A felesége nagybátyja szerzett nekik lakást Nápoly nyugati részén, a Posillipo-félszigeten. A San Gennaro vére című regényéhez, amelyet Amerikában írt meg, Nápolyban gyűjtötte az anyagot" - mondta a főigazgató. Kitért arra, hogy saját kutatásai nyomán bukkant erre a lakhelyre, mert az emléktáblát máshová helyezték. Csorba László arról is szól majd előadásában, miként próbálták titkosszolgálati úton utolérni az írót Magyarországról.
Fried István irodalomtörténész Bécs és Márai kapcsolatát elemzi a PIM-ben. Az író regényeiben többször megjelenik az osztrák főváros, és nem csak híres regényében, A gyertyák csonkig égnek címűben, amelyet negyven nyelvre fordítottak le. Szintén előadást tart Montresor Nikoletta olasz születésű irodalomtörténész, aki Márai olasz kötődéseiről, Velencéről, Firenzéről és Rómáról értekezik. Greksa Erzsébet, a Márai Sándor Olasz-Magyar Kulturális Társaság Itáliában élő elnöke arról szól majd, hogyan kutatták fel Salernóban az író nyomait felesége nagybátyjának sírjától a kórházig, ahol Márait kezelték. Roman Sorger szlovák irodalomtörténész pedig arról fog beszélni, milyen nagy szerepe volt Márai munkásságának abban, hogy Kassa 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz - sorolta a szervező. A PIM előadásait az érdeklődők élőben követhetik az interneten.
A napokban jelent meg először a Márai összes versét tartalmazó Halotti beszéd című kötet, valamint a Kaland című színművét tartalmazó könyv is; mindkettőt Mészáros Tibor mutatja be pénteken. A Petőfi Irodalmi Múzeumban levetítik az Eszter hagyatéka című filmet és az író életéről szóló dokumentumfilmet, végül 18 órától a Pinceszínház művészei előadják Az igazi című darabot.
A kassai programokról Kollár Péter, a kassai Thália Színház igazgatója elmondta: szombaton a Márai városairól szóló előadások után - amelyeket szinkrontolmácsolással követhetnek a szlovák anyanyelvűek - Bács Ferenc színművész Az én Máraim címmel tart előadóestet. Vasárnap megkoszorúzzák az író szobrát, és a családi házban berendezett Márai-emlékszobában gimnazisták részvételével beszélgetést tartanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20