Veszélyben a segesvári vár
2010. április 9. 08:42
Lekerülhet a segesvári vár az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listájáról, amennyiben az önkormányzat nem tartja be a szervezettel kötött szerződést, és nem erősíti meg a műemlék falait - mondta el az erdély.ma című lapnak Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakember.
Korábban
A vár falának a polgármesteri hivatal főbejárata előtti szakasza ugyanis március 29-én éjjel, a kiadós esőzések következtében 32 méter szélességben leomlott. Keresztes Géza közölte, négy évvel ezelőtt figyelmeztette a hatóságokat a vár falait fenyegető veszélyre. A mostani omlás következtében nagy menynyiségű föld zúdult a hegy alatti házakra, azonban sem az épületek, sem azok lakói nem sérültek meg. Biztonsági okokból viszont elszállították a közelből a nemrég újra felállított Petőfi Sándor-szobrot a polgármesteri hivatal és a prefektúra javaslatára.
Gáll Ernő városi tanácsos kifejtette, a szobor, annak talapzata, valamint a láncok és a tartóoszlopok túl nagy terhelést jelentettek a várfalnak; így az újabb omlást megelőzendő szállították el az emlékművet. Petőfi szobrát jelenleg a polgármesteri hivatal őrzi; a tanácsos reméli, július 31-éig visszaállítják eredeti helyére vagy a római katolikus templom előtti térre – az utóbbi helyszínt ebben az esetben Petőfi térnek neveznék el.
A várfalakat a tervek szerint a megyei, illetve a helyi tanács költségén erősítik meg. Soós Zoltán régész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa elmondta, a várfal csak rendkívül költséges munkálatokkal hozható helyre. A szakember kifejtette: nemcsak megerősítésre, hanem a fal szerkezetének megváltoztatására, többek között betonozásra is szükség lesz. A régész szerint a befolyó összegeknek csak csekély részét fordítják a műemlék együttes gondozására; emellett úgy véli, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a károk megelőzésére, hiszen Maros megye más műemlékeit, például a marosvásárhelyi vár nyugati falát is az összeomlás fenyegeti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.