2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy lap, ahol az igazi Trebitsch is színre lép

2010. március 4. 19:39

Mostantól az újságárusoknál is elérhető a Múlt-kor történelmi magazin. Az online és a televíziós produkció után harmadikként elindított nyomtatott magazin első számában magyar felfedezők és kalandorok páratlanul fordulatos életét követhetjük nyomon. Legendás figurák életművét veheti kézbe az olvasó: a „kannibál gróf”, az igazi Trebitsch, a fagyos észak magyar orvosa mellett rabszolganőket ábrázoló női aktképek, Sztálin halála körüli sajtóbakik, a mikosdpusztai kastély fordulatos históriája elevenedik meg, és bemutatkozik minden magyar ízek eldorádója, a töltött káposzta is.

Bartal Csaba, a Múlt-kor főszerkesztője elmondta, hogy a történelmi portál idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, és ebből az alkalomból negyedéves nyomtatott történelmi magazinnal jelentkezik a Múlt-kor. Amint azt olvasóink is tudják, a Múlt-kor történelmi ismeretek terjesztésére vállalkozott 10 évvel ezelőtt, hogy közérthetően, ám a tudományosság igényével bemutassa a hazai régészek, történészek, levéltárosok munkáját. Ugyanez a célja a magazinnak is.

A negyedéves magazin állandó rovatait ismertetve, a főszerkesztő kiemelte a Dossziét, amelyet az első számban a magyar felfedezőknek és kalandoroknak szentelt a Múlt-kor. Az olvasók így megismerhetik Festetics Rudolf, a "kannibál" gróf kalandjait, aki 6 évig volt nászúton a Csendes-óceán ismeretlen vidékein, amelyet több száz fotóval is dokumentált. A szigetvilágban gyűjtött páratlan felvételek egy részét Festetics 1902-ben a magyar nemzetnek ajándékozta.

Szerepel a válogatásban többek közt az igazi Trebitsch, azaz Trebitsch-Lincoln Timóteus Ignác is, akinek regényes élete szinte egyedülálló a magyar történelemben: volt angol képviselő, kettős ügynök, buddhista szerzetes. Megjárta London és New York börtöneit, és olyan történelmi személyiségek is ismerték őt, mint Winston Churchill, Adolf Hitler és Horthy Miklós. Olvasható továbbá a számban a legendás két magyar motorosról is: Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula 1927-ben nekiindult, hogy egy oldalkocsis motorkerékpárral körbeutazza a Földet.

Bartal Csaba főszerkesztő ezután rátért a többi állandó rovatra. Lassítás címmel a magazin lehetőséget ad arra, hogy a szerzők objektíven visszanyúljanak a 20 évvel ezelőtt történtekhez. A művészettörténeti rovat címe: Art poetica, itt évszakról-évszakra rejtett művészettörténeti utalásokat elemez a magazin. A Lapról lapra rovatot sajtótörténeti bakiknak szentelik: a mostani a Népszava elírásával foglalkozik, amikor Sztálin 1953. március 5-i elhalálozását "mély megrendeléssel" tudatta a lap. A Romkert a történelmi műemlékekről, kastélyokról fog szólni: az első szám a mikosdpusztai kastély, a 19. század végén épült "kis Anglia" "fordulatos történetével" foglalkozik.

A gasztrotörténeti rovat címe: ragu, a családtörténeti írások a Rokonok című rovatba kerülnek. Utóbbival kapcsolatban a főszerkesztő elmondta, hogy minden családban vannak igen izgalmas történetek, amelyeket érdemes megőrizni az utókornak: a mostani szám a Gárdos család kórházi barakkból induló, hihetetlen szerelmi történetét meséli el.

A Múlt-kor Alapítvány a magazin első számához DVD-mellékletet is készített. Az 55 perces dokumentumfilm az Angol beteg című filmből világhíressé vált Almásy László egyik afrikai expedíciójának történetéről készült. A film különlegessége, hogy Magyarországon eddig ismeretlen, eredeti 1929-es képkockák teszik teljesen hitelessé a kalandot, amely akkor bejárta a világsajtót. Az Almásy-expedícióról készült dokumentumfilm Magyarországon először a Múlt-kor jóvoltából lesz látható. A DVD-melléklethez a magazin első 500 előfizetője juthat hozzá.

A sajtótájékoztatón egyben elhangzott: a Múlt-kor negyedéves történelmi magazin ösztöndíjat alapított fiatal történészdoktoranduszok számára. A 100 ezer forinttal járó támogatást a Múlt-kor szerkesztőbizottsága negyedévente ítéli oda a beérkezett pályázatok alapján.

A Múlt-kor Alapítvány a fiatal történész doktoranduszok mellett a múzeumbarátokra is gondolt. Bartal Csaba főszerkesztő elmondta, Magyarországon egyedülálló módón számos múzeummal kötöttek megállapodást, így a magazin olvasói a múzeumi bónuszokkal "Ketten egy jegy áráért" válthatnak belépőt. A Szépművészeti Múzeumtól kezdve a Magyar Nemzeti Múzeumon át egészen a fertődi Esterházy Kastélyig akár 50 %-os kedvezményben részesülnek azok, akik a magazin felmutatásával indulnak el múzeumi kikapcsolódásra.

Még több részlet, a magazin megrendelése és egyéb információk a www.mult-kor.hu/magazin címen találhatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Hajdú D. András [origo]
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár