Felhasználóbarát könyvtárat ígér az OSZK új főigazgatója
2010. február 9. 18:14 MTI
Olvasóbarát könyvtárat, fejlettebb szolgáltatásokat ígért az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új főigazgatója, Sajó Andrea, aki bejelentette: keddtől hosszabb nyitva tartással várják a látogatókat.
Korábban
Az OSZK nemzeti könyvtárként a magyar kultúra írott emlékeinek legfőbb letéteményese, amely egyedi dokumentumállományt őriz, ezért egyaránt fontos, az intézmény hogyan tudja begyűjteni, megőrizni, illetve közreadni a hungarikumokat - hangsúlyozta az OSZK vezetői megbízatását január 1-től öt évre elnyerő Sajó Andrea.
Mint megjegyezte, a hazai kiadványok hat köteles példányából csak kettő marad a nemzeti könyvtár állományában, ebből az egyiket archiválni kell, így mindössze egy példány forgalmazható. Problémát jelent ugyanakkor, hogy gyakran a köteles példányok sem érkeznek meg a gyűjteménybe, ezért a hiányzó kiadványokat az eddiginél hatékonyabban fel kell kutatni, illetve a csekély gyarapítási keretet a lehetőségek szerint szponzorok, támogatók bevonásával kiegészíteni - tette hozzá a főigazgató.
Sajó Andrea szerint átalakításra szorul az elavult olvasótermi állomány, ki kell építeni a korszerű, nyilvántartást is segítő RFID lopásgátló rendszert, a közelmúlt tapasztalataiból okulva meg kell erősíteni a csonkítások elleni védelmet, illetve fokozott figyelmet kell fordítani a savasodó dokumentumok restaurálására.
Az OSZK raktárai rövidesen teljesen megtelnek - tért ki a tárolás problémájára a főigazgató, hozzátéve: a kultúrpolitikán múlik, hogy az OSZK marad-e a budai Várban, vagy új könyvtárépületet kap, de a döntés megszületéséig is szükséges a balesetveszélyes raktárak és liftek felújítása. "Megtettük a megfelelő lépéseket, hogy a törökbálinti depóraktárunk helyett egy új, korszerűbb raktárépületet kérjünk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől" - jegyezte meg.
Sajó Andrea hangsúlyozta, a szolgáltatások területén legfőbb célja az olvasóközpontúság; ennek érdekében szükséges az elavult online tájékoztatás és portál megújítása, illetve az internetes szolgáltatások fejlesztése. A főigazgató elmondása szerint tárgyalásokat folytatnak az államkincstárral annak érdekében, hogy az OSZK szolgáltatásainak díját online is ki lehessen egyenlíteni, jelenleg ugyanis csak három napon belül kapnának fizetési visszaigazolást az állami szervtől, ami lehetetlenné teszi a gyors internetes szolgáltatásokat.
Tekintettel kell lenni a nem fővárosi felhasználókra is, ezért nagyon fontos a digitalizálás - emelte ki Sajó Andrea, hozzátéve: eddig az OSZK 8-10 milliós állományából csak 2 millió kiadvány digitalizációja történt meg, nagyrészt csak a rekordok, azaz könyvtári alapadatok szintjén. Egy zalai olvasó is néhány kattintással kaphassa meg a keresett dokumentum digitalizált változatát, és az interneten fizethessen is érte - vázolta elképzeléseit.
Mint Sajó Andrea elmondta, a nemzeti könyvtár január 1-től elméletileg közintézetként működik, a gyakorlatban azonban csak akkor, ha az államkincstárnál is megtörténik a bejegyzés, azaz várhatóan márciustól. "Ez új szabályokat és új lehetőségeket is jelent, a működési költségek 30 százalékát például magunknak kell előteremtenünk" - ismertette az átalakulás követelményeit, hozzátéve: az intézménynek át kell gondolnia, milyen szolgáltatásokat nyújtson ingyenesen, a beiratkozási díjért, illetve emelt összegért.
A főigazgató szerint növelni kell a szponzori, alapítványi és olvasói támogatásokat, de figyelmeztető, hogy az idei állami támogatás csupán fél éves működésre elég. Sajó Andrea bejelentette: keddtől bővül az olvasótermek és a raktárak nyitva tartása, amit a lépcsőzetes munkakezdés bevezetése tesz lehetővé, plusz költségek nélkül. Mint kiemelte, fontos szerepet szán a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodásnak és tudásmenedzsmentnek. Újságírói kérdésre az OSZK új vezetője kiállítási terveiről szólva elmondta, október végén nyílik a nemzeti könyvtár következő, újszerű tárlata, melynek munkacíme: Nők tüze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap