Interneten böngészhetők a magyar oklevelek
2009. december 18. 11:41
Különleges adatbázissal bővült a hazai digitális forrásközlések világa: a Magyar Országos Levéltár oldalán a középkori magyarországi oklevelek képekkel feltöltött adatbázisa vált elérhetővé.
Korábban
Mivel a magyar királyság központi szerveinek Budán őrzött iratanyagai (a királyi magánlevéltár a diplomáciai iratokkal, a kancellária, a központi bíróságok és a pénzügyi szervek iratai) a török időkben nagy részben megsemmisültek, a középkori iratokat a MOL 1874. évi újjászervezése után külön gyűjteményekbe szervezték (Diplomatikai Levéltár, Diplomatikai Fényképgyűjtemény).
A két - eredetieket és fényképeket tartalmazó - gyűjtemény több mint 200 ezer raktári egység (DL–DF szám) alatt mintegy 300 ezer szövegegységet őriz. Az elmúlt közel másfél évszázadban elődeink nemcsak folyamatosan gyarapították a két középkori gyűjteményt, de különféle mélységben feltárni is igyekeztek azt, kivonatokat, regesztákat, teljes szövegű forrásközléseket készítve a dokumentumokhoz.
Az oklevelek egyes adatainak gépi feldolgozását Borsa Iván kezdeményezésére és rendszertervével a MOL az 1980-as évek elejétől külső pályázati források támogatásával folyamatosan valósította meg:
- 1982–1992 között a középkori oklevelekről készített azonosító adatokat és regesztákat tartalmazó cédulákat számítógépbe rögzítették, az adatbázist eleinte a SZTAKI-ban CDS–ISIS programmal, majd BRS–SEARCH alatt építették tovább (1993–1998).
- Az így létrehozott DL–DF adatbázist 1998–2007 között kiegészítették több százezer további adattal (többek között regesztaszövegekkel valamint regesztaképekkel).
- A szélesebb kutatói hozzáférés biztosítása érdekében az adatbázist az Arcanum Adatbázis Kft-vel együttműködve folyamatosan publikálták CD és DVD lemezen (1999-ben WARCTIS keresőprogrammal, 2001-ben, 2003-ban, 2008-ban pedig FOLIO-VIEWS alatt)
- Létrehozták Magyarország középkori digitális okmánytárát, amely fontos középkori oklevél-publikációs sorozatokat tett digitális formában is elérhetővé (CD és DVD lemezen).
- Az eredeti okleveleket 2007 óta folyamatosan digitalizálják: 2007-ben 15 ezer DL-szám (69 ezer felvétel), 2008-ban 24 ezer DL-szám (101 ezer felvétel), 2009-ben várhatóan kb. 61 ezer DL-szám (215 ezer felvétel) készül el, ezáltal 2010-ben mintegy 100 ezer DL-szám (385 ezer felvétel) lesz digitálisan is elérhető.
- Az adatbázis jelenlegi formában az alapadatok mellett tartalmazza az első 38 ezer oklevél digitális képét, valamint a MOL-ban készült regesztákat kereshető kétrétegű pdf-formátumban. A tervek szerint 2010. július 1-jétől a DL teljes képanyaga elérhető lesz a neten.
A MOL közleménye szerint az adatbázis "Jelentősége a magyar és a szomszédos országok középkorkutatására nézve elsősorban az, hogy a hagyományos keresési módszereknél összehasonlíthatatlanul gyorsabb és pontosabb adat- és levéltári forráselérés biztosításával ugrásszerűen megnöveli a történeti kutatások hatékonyságát".
Az adatbázis
Az adatbázis további adatai
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.