Börtön járt a kínai nagy fal bányászainak
2009. december 11. 17:19 MTI
Aranyat kerestek és kárt tettek a kínai nagy falban, ezért egy bányaipari vállalkozás két vezetőjét őrizetbe vették Belső-Mongólia székhelyén, Hohhotban - tudatta a helyi rendőrség.
Korábban
A két férfit még december ötödikén fogták el, mindketten projektmenedzserei egy helyi bányaipari vállalatnak, amelynek kutatócsoportja két lyukat fúrt a Csin-dinasztia (Qin) idején épült Nagy Fal-szakasz alá, és ezzel megkárosították az i.e. 200-as évek elején épült világörökséget.
A gödrök mintegy 300 négyzetméteres kiterjedésűek és öt méter mélyek; Hohhottól északra a Dacsing (Daqing) hegységben húzódó Nagy Fal-szakasznál találhatók. A térségi és a városi rendőrség külön szakértői nyomozó csoportot hozott létre, miután a vandál tettről október 27-én bejelentést kaptak - áll a helyi hatóság közleményében, amelyet az Új Kína hírügynökség idéz.
A védett országos műemlékek megrongálásért a kínai törvények szerint maximum 500 ezer jüan (13,5 millió forint) pénzbüntetés, de tíz évig terjedő börtön is kiszabható. Tavaly öt bányászt ítéltek egy és három év közötti szabadságvesztésre Belső-Mongóliában, miután munkagépeikkel a Nagy Fal Ming-dinasztiai részében tettek kárt.
A Nagy Fal teljes hosszának körülbelül az egyharmadát pusztította már el a természet, de Belső-Mongóliában - ahol 15 ezer kilométeren húzódik - vissza-visszatérő gond, hogy bányászok, építőmunkások, építőanyagot gyűjtő falusiak megrongálják az ország legismertebb szimbólumát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap