Rendbehoznák az első világháborús emlékművet Washingtonban
2009. december 4. 13:27 MTI
Első világháborús országos emlékmű washingtoni felállítását kérte helyi idő szerint csütörtökön a kongresszusban az 1914-18-as háború utolsó életben lévő amerikai veteránja, a 108 éves Franck Buckles.
Korábban
Egy szenátusi bizottság vizsgálja a Washington központjában, a kongresszus épülete és a Lincoln-emlékmű között húzódó, 3 kilométeres hosszú Mallon álló, elhanyagolt állapotban lévő helyi emlékmű felújításának és országos emlékhellyé történő átalakításának tervét. Az első világháborúban több mint 100 ezer amerikai katona esett el.
Franck Buckles Susannah lánya kíséretében, kerekesszéken érkezett Virginia államból, hogy több órát töltsön a washingtoni törvényhozás épületében a fotósok villanófényében. "Mit is akartam mondani? Ó igen, az emlékmű! Ez egy nagyszerű ötlet" - mondta derültséget kiváltva, amikor kezébe kapta a mikrofont. "Nemzeti emlékműre van szükségünk a Mallon" - mondta az egykori frontharcos lánya, aki szerint apja azóta dédelgeti ezt a tervet, hogy 2008-ban meglátta a régi emlékmű düledező oszlopait.
Az első világháborúban mintegy 4,3 millió amerikai harcolt. Buckles, aki idősebbnek hazudta magát, 16 évesen mentősként szállt partra Franciaországban, és harcolt a második világháborúban is. A japánok elfogták és három évet töltött fogolytáborban. 1999-ben Jacques Chirac akkori francia elnök a Becsületrenddel tüntette ki. "Jó formában van. Igaz, nagyot hall, de szeret olvasni és mindennap tornázik" - árulta el Buckles lánya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap