Újratemették az ukrajnai éhínség áldozatait
2009. november 30. 08:14 MTI
Újratemették szombaton, az ukrajnai éhínség áldozatainak emléknapján Lembergben 602 ember földi maradványait, akiket az éhínség elől menekülve a szovjet titkosrendőrség lőtt agyon a második világháború után.
Korábban
A fővárosban, Kijevben az ukrán vezetők részvételével az 1932-33-as éhínségről emlékeztek meg, amely 7-10 millió emberéletet követelt.
A nyugat-ukrajnai Lemberg lakói az 1946-47-es éhínség áldozataira emlékeztek, akiknek számát a történészek 100 ezer és 1 millió közé teszik. A 602 áldozat maradványait - közöttük koponyákat golyónyomokkal - négy évvel ezelőtt találták meg. Haláluk okának megállapítása után helyezték őket végső nyugalomra szombaton a lembergi Licsakivi temetőben.
A szakadó esőben számos lembergi lakos rótta le tiszteletét a temető temploma előtt szabályos sorokban elhelyezett fakoporsók előtt. A koporsókat egy lelkész megáldotta, majd a szovjethatalom áldozatainak emlékműve alatti kriptában helyezték el őket.
A második világháború után a szovjet hatóságok elkobozták a gabonát Ukrajnában, "Európa éléskamrájában", hogy Kelet-Európa többi részét ellássák. Az éhező ukránok nyugat felé menekültek, ahol még nem kobozták el a termést. Akiket az NKVD titkosrendőrei elfogtak, a vasútállomáshoz vitték. Az egészséges embereket visszaküldték Közép-Ukrajnába, a betegeket és az időseket helyben agyonlőtték. "Főleg gyermekek és nők voltak" - mondta Petro Franko, aki serdülőként a barátaival egyszer szemtanúja volt, amint az éhínség elől menekülőket a lembergi vasútállomáson körülvették és keletre deportálták.
Viktor Juscsenko ukrán elnök szerint az éhínség olyan tragédia, amely meghatározó az ukrán történelemben. Juscsenko és néhány történész szerint az éhínség szándékos népirtás volt a Sztálin vezette szovjet vezetés részéről, amellyel a szovjet uralommal szembeszegülő ukránok millióit akarták megsemmisíteni. Ezzel a történelemfelfogással Juscsenko magára haragította Moszkvát.
Egyes orosz történészek szerint bár az éhínségnek számos nemzetiség áldozatul esett, nem egy meghatározott népcsoport ellen irányult, sokkal inkább a rossz szovjet gazdálkodásnak és a gazdasági kísérletezésnek volt a következménye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap