Szoftver pontozta le Churchill beszédét
2009. november 17. 12:18 The Daily Mail
A második világháború történetének egyik leghíresebb beszéde volt, és egyben a legyőzhetetlen brit szellemet szimbolizálta, amikor 1940 júniusában Winston Churchill Their Finest Hour címmel kitartásra buzdított a németek támadásával szemben. Egy új, az angol iskolákban bevezetett számítógépes értékelési rendszer szerint azonban a szónoki szöveg "átlagon aluli" volt.
Korábban
Minderről a múlt héten egy oktatási fórumon számoltak be, ahol egy nemrég bevezetett elektronikus értékelési rendszer buktatóit vitatták meg. Az új, E-assessment nevű eljárás során a diákok online teszik le a vizsgákat, amelyet aztán számítógép értékel.
David Wright, a Chartered Institute of Educational Assessors (CIEA) tagja azonban a rendszer pontatlanságait emelte ki, és minderre éppen Churchill volt a legjobb példa, hiszen a program az ismétlések, és bizonyos szavak téves használata miatt a beszédet azért értékelte átlagon alulira, mert nem tudott mit kezdeni az érzelmekkel, utalásokkal és hangsúlyokkal.
A CIEA tagjai emellett A legyek ura című regény részleteit, és Hemingway Valami véget ér című novelláját is betáplálták a programba. Az algoritmus szerint az utóbbi szövege hanyag, és nem elég részletes, míg Golding regénye egyenetlen színvonalú.
A szakértők ezért kiemelik: bár a program többszörös választások, vagy rövidebb válaszok esetén megfelelően használható, hosszabb szövegek értelmezésére nem alkalmas. Éppen ezért az esszék elemzésére továbbra sem javasolják a szoftvert - derült ki a tanácskozás során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap