Feltámadt a szocialista reklámok világa
2009. október 12. 09:57 MTI
Az 1945-től 1989-ig terjedő időszak plakátjait mutatja be a Nyitunk. Plakátok a szocializmusban című kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM) Budapesten.
Korábban
A 193 plakáton az érdeklődők az egyes évtizedek jellemző stílusirányzatait követhetik nyomon, megismerhetik a leggyakrabban reklámozott áruféleségeket, üzlettípusokat, szlogeneket. A hirdetőoszlopokon elhelyezett plakátok az utca hangulatát idézik fel, és ehhez hozzájárulnak még a kor jellegzetes boltjainak és üzletportáljainak kinagyított fotói, valamint a korabeli árukkal berendezett kirakatok és enteriőrök is.
Egykori SZOT üdülőbeli hangulatot idéz a kiállítás - fogalmazott Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a megnyitón. Hozzátette: ezek a plakátok kedvesek, grafikailag igényesek, szerények és viccesek is egyben, s nincs bennük az az agresszivitás, ami a jelenkor reklámjait jellemzi. Vajon mit lát ebben a tárlatban az a korosztály, aki nem élte át a szocializmus éveit? - tette fel a kérdést Schneider Márta. Véleménye szerint a mai fiatalok sajnálják azokat, akik akkor éltek, hiszen nem volt mosogatógép, automata mosógép, intelligens mosópor és celebek sem. Volt ellenben Lottó Ottó és Röltex Rózsi - tette hozzá.
A február 28-ig látogatható tárlat a 2006-ban rendezett Utca képeskönyve című kiállítás folytatása - mondta el a megnyitón Kiss Imre, az MKVM igazgatója. Kiemelte: terveik szerint a tárlat harmadik része 1989-től napjainkig vonultatja majd fel a plakátokat. A látogatók egyebek mellett megtekinthetik a Trapper farmert, a Gabi babápolási termékeket, az Ali baba pörkölt kávét, a Traubisoda italt és az Orion televíziót reklámozó plakátokat is.
A kiállítás részeként reklámfilmeket is nézhetnek az érdeklődők, így a többi között a Leó jégrém bájos oroszlán figurája incselkedik a Lánchíd kőoroszlánjával, babasamponok flakonok utaznak egy kisvonaton és bébiételeket etetnek a kisbabákkal. A terem egyik sarkában a közönség betérhet a KÖZÉRT-be, a vitrinben megtekintheti például a Macskanyelv, a Garzon tea és Bonbon dobozait, de a jellemző dohányárukat, így a Kecskemét füstszűrős cigarettát, vagy az Opera és a Luxus cigaretta csomagolását is felvonultatja a tárlat, amely a Design Hét része.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap