A Világ Igaza lesz egy erdélyi férfi
2009. október 8. 14:06 MTI
A zsidók megmentéséért járó Világ Igaza érdemrenddel tüntetnek ki egy erdélyi férfit, aki 1944-ben három zsidót segített átjutni az akkor Erdélyt kettészelő román-magyar határon, és így megmenekültek a deportálástól.
Korábban
Daniel Stejerean, az észak-erdélyi holokauszt emlékére létesített szilágysomlyói múzeum igazgatója szerdán elmondta, hogy a 82 éves szilágysági Alexandru Chereches veheti át a kitüntetést, amelyet az izraeli állam adományoz a 65 évvel ezelőtti események idején tanúsított bátorsága elismeréseként.
Az igazgató szerint az akkor 17 éves Chereches kockára tette életét, amikor egy Szilágysomlyó melletti erdőben három, a náci csapatok elől rejtőzködő zsidó férfire bukkant, s segített nekik. A férfiak attól tartottak, hogy őket is Csehországba deportálják, akárcsak a helyi zsidó közösség többi tagját. Szilágysomlyó akkoriban a Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdély része volt.
A felnőttkor küszöbén álló Chereches egy hétig élelmet vitt a menekülőknek, majd az éjszaka leple alatt édesanyjával együtt elkísérte őket a román-magyar határhoz. Ott egy helybéli segítségével átjuttatta őket Romániába, s így megmenekültek a deportálástól. Mindhárman túlélték a vészkorszakot, a második világháború után pedig ketten vissza is tértek Erdélybe, s megköszönték a férfinak, hogy segítette őket - mondta el a múzeumigazgató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.