Aukciós rekordot hozhat Rembrandt elfeledett portréja
2009. szeptember 21. 10:06 Times Online, MTI
Kiállításon mintegy 40 éve nem szerepelt Rembrandt-portrét bocsát árverésre decemberben a londoni Christie's aukciósház, amely szerint a magánkézben lévő műalkotás akár 25 millió fontért (7,5 milliárd forintért) is elkelhet.
Korábban
A Christie's december 8-i árverésén kalapács alá kerül egy 1658-ból származó Rembrandt-festmény, amely egy kihívóan csípőre tett kézzel álló férfi portréját ábrázolja. A Portrait of a Man, Half-Length With his Arms Akimbo című kép a holland mester művészileg legtermékenyebb periódusából származik, és 1930 óta nem fordult meg árverésen - mondta az aukciósház szakértője.
A festményt 1958-ban adományozta a Columbia Egyetemnek egy dúsgazdag művészetbarát, George Huntington Hartford II. Amikor az 1968-as diáklázadás idején a diákok elfoglalták az egyetem elnökének irodáját, a hatóságok a rongálástól tartva kimenekítették a képet és egy raktárban helyezték el. Utoljára 1970-ben állították ki a detroiti Művészeti Intézet Rembrandt-tárlatán. Négy évvel később az egyetem eladta az alkotást, és azóta nem cserélt gazdát.
A Christie's nem hozta nyilvánosságra a képet árverésre bocsátó tulajdonos nevét, csak annyit árult el, hogy Rembrandt munkája "egy kitűnő gyűjtemény darabja volt". Ha a becsült árért kel el, ez lesz a holland festő legnagyobb összegért elárverezett képe. A festő aukciós rekordjaként eddig egy 2000-ben szintén Londonban eladott 19,8 millió fontos (6 milliárd forint) művet tartottak számon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.