Milliárdos vételár az állítólagos Rembrandtért
2007. október 30. 16:00
2,5 millió fontért (912 millió forintért) kelt el egy Rembrandtnak tulajdonított önarckép a hét végén egy nyugat-angliai árverésen. A festmény kikiáltási ára ezer font (365 ezer forint) volt.
Korábban
A szakember is felvette a kapcsolatot a legnagyobb Rembrandt-gyűjteményt magáénak mondó amszterdami Rijksmuseummal, amelynek munkatársai szintén másolatnak valószínűsítették a festményt.
Az angol aukciósház vonakodva bár, de kalapács alá vitte a hét végén a képet, irányadó árként 1000-1500 fontot jelölve meg. Legnagyobb meglepetésükre londoni műkereskedők hada jelent meg az aukción, ahol a helyi közönség és telefonálók frenetikus licitözön közepette 2 millió font fölé verték az árat. "A képet megszerző és a licitálók többsége úgy tűnik meg volt győződve, hogy valódi Rembrandttal van dolga" - mondta Allwood.
Ha a képről kiderülne, hogy valóban Rembrandt festette, olcsón jutott hozzá új tulajdonosa, aki névtelen kívánt maradni. A holland barokk festő egy festménye januárban 25,8 millió dollárért kelt el egy New York-i árverésen.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap