Kőkori katedrálist találtak Skóciában
2009. augusztus 28. 10:39
Még a szakembereket is megdöbbentette az az Orkney-szigeteken felfedezett, hatalmas neolitikus építmény, amelynek rendeltetésével kapcsolatban egyelőre még találgatni sem tudnak.
Korábban
Az építménynek nincs párja Angliában: a 25X19 méteres építmény két, korábban felfedezett kőkori struktúra, Brodgar gyűrűje, és a Stenness-i kövek között található, ám mind méretében, mind dimenzióban nagyobb azoknál. Az egyiptomi piramisoknál is idősebb építmény a feltárások szerint az egész északi térség legnagyobb épülete lehetett.
Nick Card, a helyi kutatóintézet régésze szerint már a tavalyi ásatási szezon végén voltak nyomok egy ekkora épületre, ám a mostani munkálatok jóval több részlettel szolgáltak. A kutatók az egykori „katedrális” 1 méter magas, 5 méter vastag falait is kiásták, amelyek egy kereszt alakú belső szentélyt öveznek, ahol egykori kőbútorok és más tárgyak maradványait is fellelték.
A vizsgálatok emellett arra is rámutattak, hogy az építményt egy külső, kövezett udvar övezte, ahol a különböző kövek egy labirintust formáltak, így az érkező ezeken át jutott el a legbelső szentélybe. Emellett kisebb épületek maradványait is megtalálták.
Az építmény a régészek szerit egyfajta templom, vagy szertartási hely lehetett, ám annak sem pontos célját vagy rendeltetését nem ismerik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.