Titokzatos barlangrendszert találtak a gízai piramisok alatt
2009. augusztus 17. 16:17 Discovery News
Egy brit kutató hatalmas, termekből, kamrákból és alagutakból álló barlangrendszert fedezett fel a gízai fennsík alatt, amelynek komoly szerepe lehetett az egyiptomiak alvilággal kapcsolatos hitvilágában. A helyi régészek szerint azonban mindez csak kitaláció.
Korábban
Andrew Collins brit felfedező a gízai fennsík ceremoniális központja alatt fedezte fel a jelenleg pókok és denevérek által lakott barlangrendszert. Elmondása szerint a hely régészetileg tökéletesen érintetlen. A felfedezés részleteit a kutató szeptemberben megjelenő, Beneath the Pyramids című könyvében mutatja be, amelyből megtudhatjuk azt is, hogy a titokzatos barlangrendszert egy 19. századi diplomata feljegyzései alapján kezdte el keresni.
Henry Salt brit főkozul emlékirataiban ugyanis részletesen megörökítette, hogy 1817-ben, az olasz Giovanni Cavigliával bejárta a fennsík alatti katakombákat - mondta el Collins. A főkonzul arról is beszámolt, hogy egy több száz méteres járatot fedeztek fel, és négy nagyobb kamrát, amelyekből kisebb alagutak ágaznak szét.
Collins ennek alapján Nigel Skinner-Simpson egyiptológussal felmérte a lehetséges helyszínt, majd egy korábban jelöletlen sírban megtalálták annak elveszett bejáratát is: egy repedésen át lehetett bemászni a hatalmas barlangba. A kutatók szerint mindez nagyon nehéz, mert a föld alatti csarnokokban alig van levegő, nagyon sok pók és denevér van benne, és a sziklák is nagyon veszélyesek.
A több tíz- vagy épp százezer éves barlangok a kutatók szerint nemcsak a térség fejlődését befolyásolhatták, hanem a helyiek alvilággal kapcsolatos hiedelmeinek is alapjául szolgálhattak. A brit kutató további bizonyítékként a fennsík elnevezését hozza fel. Az ókorban Gízát Rosztaunak nevezték az egyiptomiak, ami az "alvilág kapuját" jelenti. Ez az óegyiptomi alvilág ugyanazt a részét jelöli, mint a Duat, vagyis a Holtak Birodalmát. Ez volt az alvilág keleti tartománya, ahová az erényes életűek juthattak be.
A halottnak egy sor próbatételen kellett átesnie, első feladatként rá kellett vennie az öreg révészt, hogy vigye át a halál folyosóján, majd át kellett jutnia a kígyók vigyázta 12 kapun. Az elhunyt a Halottak Könyvét vitte magával segítségül, és vele volt egy térkép is, mely eligazította, hogyan kerülje el a veszélyeket. "A Duatba vezető ösvények és csarnokok leírásai sokkal inkább valósak, mint szimbolikusak. Ezért nevezték Gízát Rosztaunak. Ezt a föld alatti hálózatot említik, mint az alvilági Duatot" - magyarázta Andrew Collins.
A feltételezések komoly vitát kavarhatnak az egyiptológusok között. Záhi Havvász, Egyiptom főrégésze azonban szinte azonnal cáfolta a felfedezést, és szerinte nincs semmilyen barlangrendszer a fennsík alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.