Kütyük segítik a görögországi turistákat
2007. március 13. 11:00
A görög kulturális minisztérium legújabb akciója azokon szeretne segíteni, akik tanácstalanul bolyonganak a különböző romok között, nem is tudva mit kéne látniuk azokban.
Korábban
Giorgosz Vulgarakisz kulturális miniszter egy szombaton tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hamarosan Európa legfejlettebb turistakalauzát vehetik igénybe az országba látogatók. Az érdeklődők a tervek szerint egy olyan eszközzel járhatják majd végig a különböző helyszíneket, amely egy helyzetmeghatározó chip segítségével az adott hely nagyfelbontású, digitális képét vetíti a turista elé, aki így pontosan láthatja majd, hogy egykor mi állt az általa szemlélt romok helyén.
Az első körben 5000 ilyen apró készüléket készítenek el, a gyártás és programozás költségét 9,5 millió euróra (2,5 milliárd forintra) becsülik. A kütyüket a Siemens és Fujitsu cégek szállítják, és azok először 2008 nyarán lesznek kölcsönözhetők, egy jelenleg még nem meghatározott összegért.
A minisztérium egyben bejelentette a 18 legfőbb turistalátványosság megújult és teljesen automatizált jegyszedő rendszerének felállítását is, amely a jövőben lehetővé teszi majd, hogy a jegyeket akár már indulás előtt, az internetről is megvehessék a látogatók. Minderre nagyon nagy szükség van: Görögországba csak az idén 15 millió turistát várnak. A különböző műemlékek és látogatóközpontok technikai felszereltsége azonban egész mostanáig nagyon elmaradt az elvárttól, és a máshol már sikerrel alkalmazott audiokalauzoknak is híján volt az ország. Most azonban az új athéni múzeum építésével párhuzamosan az informatikai és technológia fejlesztések is egytől egyig felgyorsultak.
Hasonló virtuális időutazásban a Budapest környékén barangolóknak is része lehet: Aquincumban az ókori, míg a Budai Várban a 19. századi mindennapok kelnek életre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap