Külső nézőpontok

2009. május 24. 10:44 Zahorán Csaba

A két narratíva párhuzamosságának egyik fő oka maga a "nemzeti történelem" kontextusa, azaz hogy a szerzők más-más összefüggésrendszerben beszélik el az eseményeket.

Korábban

Ezt pedig a kiválasztott nézőpont határozza meg - míg a románok lényegében a Kárpátok másik oldaláról, a magyarok a Királyhágón túlról szemlélik a történelmet. Így az egyes narratívákba csak azok a történések (és személyiségek) kerülnek be, amelyek elhelyezhetők az adott nemzeti kontextus "egészében", azaz az össz-magyar vagy az össz-román történelemben. Ezért az egyes tankönyvekben számos olyan eseményre bukkanhatunk, amelyek - noha mindkét népet érintették, és így vitathatatlanul a közös múlt részét képezik - a másik narratívából mégis kimaradtak. A szerzők feltehetően nem tulajdonítottak akkora jelentőséget az adott eseménynek a (saját) nemzeti kontextuson belül.

Ezeket az eltéréseket jól illusztrálja a posadai csata. A vereség, amelyet Károly Róbert magyar király Basarab havasalföldi vajdától szenvedett el 1330-ban, a román tankönyvekben a román történelem fontos mérföldköveként kerül bemutatásra - mint a Havasalföld függetlenségét megszilárdító ütközet. A Sigma és a Petrion kötetében megtalálható a csata ábrázolása is . Károly Róbert sikertelen hadjáratát ezzel szemben csak a Száray-kötet említi meg, míg a Szabó-Závodszky-könyvből hiányzik.

Még nagyobb a különbség Nagy István (Ştefan cel Mare), az egyik legjelentősebbnek tartott moldvai vajda esetében. A román tankönyvek - a vajda törökellenes küzdelmeinek részletes bemutatása mellett - azokra az erőfeszítéseire is rámutatnak, amelyek a Magyar Királysággal szembeni függetlenség fenntartására irányultak. A Sigma és a Petrion tankönyve egyaránt megemlíti Nagy István moldvabányai (Baia) győzelmét Hunyadi Mátyás fölött , ám a magyar tananyagból csak a magyar király nyugati (ausztriai és csehországi) és törökelleni háborúiról értesülhetünk.

De ugyanígy járt a román történelmi tudat egy másik kulcsfontosságú személyisége, Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) is. A Havasalföldet, Erdélyt és Moldvát rövid időre egyesítő vajdával kapcsolatban mindhárom román tankönyv kiemeli, hogy a későbbiek során a román nemzeti egység és függetlenség szimbólumává vált . Vitéz Mihály erdélyi politikájáról - az ortodox egyház és a román parasztság helyzetének javításáról - számol be a Humanitas és a Petrion tankönyve is. Míg a Petrion könyvének szövegében - a "hagyományos" történelemszemléletnek megfelelően - a vajda a kora középkortól tartó (román) nemzeti egységtörekvések kiemelt figurája, a Humanitas és a Sigma kötete árnyaltabb, kevésbé "mitizált" megközelítést kínál.

Ezzel szemben a magyar könyvekben Vitéz Mihály és cselekedetei mintegy "elsikkadnak" a tizenöt éves háború zavaros eseményeiben, a Báthoryak és Basta zsoldosai között. Itt hiába keressük a román vajda "országegyesítésének" jelentőségét, sőt, a Száray-kötet szerint nem is ő, hanem Bocskai István arat győzelmet a török fölött Gyurgyevónál, a vajda pedig csak meglehetősen negatív színben jelenik meg Erdély történetében: "a császár [II. Rudolf] megbízásából először Vitéz Mihály havasalföldi vajda, majd Basta császári generális csapatai döntötték romba a fejedelemséget." De Vitéz Mihály "helyett" olvashatunk Bocskai Istvánról és végrendeletéről (- az önálló erdélyi állam szerepéről), ami viszont a magyar Erdély-hagyomány fontos eleme, vagy később a Rákóczi-szabadságharcról, miközben a román könyvekből mindkettő hiányzik.

A nézőpontbeli különbségek a többi erdélyi fejedelem politikájának ábrázolásában is megnyilvánulnak. Míg a Humanitas könyve például Dacia újjáalakításának tervéről és az erdélyi-román kapcsolatokról ír Bethlen Gábor és a két Rákóczi György kapcsán, a magyar kötetek nem említik az ez irányú törekvéseket, és elsősorban az erdélyi fejedelmek magyarországi és nyugati politikáját ismertetik, főképp a Habsburg-ellenes rendi küzdelmekbe való bekapcsolódásukat. Mindezt abban az összefüggésben, hogy az Erdélyi Fejedelemségre továbbra is a Magyar Királyság részeként és az ország esetleges újjáegyesítésének kiindulópontjaként tekintettek.

Mindazonáltal természetesen közös pontok is vannak. A román szövegekben például így illeszkedik be Iancu de Hunedoara a törökverő havasalföldi és moldvai vajdák sorába, és ugyanő - Hunyadi János néven - kiemelt terjedelemben szerepel a magyar könyvekben is. Hunyadi kapcsán a Humanitas kötete megállapítja, hogy román származású volt, de "életmódjával és katolikus vallásával a magyar nemességbe integrálódott". Hasonló a Sigma értékelése is, míg a Petrion tankönyve Hunyadiról - hadi sikerei mellett - csak azt említi meg, hogy Erdély vajdája, majd Magyarország kormányzója volt. A Szabó-Závodszky és a Száray-féle tankönyv is utal Hunyadi János havasalföldi származására, amit az utóbbi egy feladat révén korabeli összefüggésben is elhelyez.

Érdekes epizódnak számít 1956: mindhárom román tankönyv megemlékezik róla, hogy a magyarországi forradalom kihatott a román kommunizmus "nemzeti útjának" kialakulására. A Sigma kötetében egy román politikus (Emil Bodnăraş) bemutatásakor azt is megemlítik, hogy más román kommunista vezetőkkel együtt szorgalmazta a budapesti kormány elleni beavatkozást.