A prágai tavasz vezéralakja együttműködött az állambiztonsággal
2009. április 23. 09:38 MTI
Jirí Pelikán, az 1968-as prágai tavasz egyik vezéralakja fiatal korában aktívan együttműködött a csehszlovák kommunista állambiztonsági szolgálattal (STB) - derült ki abból az anyagból, amelyet a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap közölt szerdai kiadásában.
Korábban
Levéltári dokumentumokra hivatkozva az újság azt írja, hogy Pelikán 1961-ben segítséget nyújtott a szolgálatnak ahhoz, hogy Kelet-Berlinbe csalogassa Dieter Koniecki nyugatnémet diákvezért, akit a csehszlovákok veszélyes antikommunista ügynöknek tartottak, s ezért le akartak tartóztatni. Miután ezt Nyugaton nem tudták megtenni, Pelikán segítségével sikerült Konieckit Kelet-Berlinbe invitálni, ahol a helyi állambiztonsági szolgálat letartóztatta, majd titokban Prágába szállították. Konieckit titkos perben tíz évi börtönbüntetésre ítélték a kommunista rendszer felforgatására és megdöntésére irányuló tevékenység címén.
Pelikán 1953 és 1963 között a Moszkva befolyása alatt működő nemzetközi diákszövetség elnöke volt, míg 1963 és 1968 között a csehszlovák televízió igazgatója. 1968-ban a reformmozgalom egyik vezéralakja. A reformmozgalom erőszakos elfojtása után 1969-ben Olaszországba emigrált. Ott adta ki 1970-től egészen a rendszerváltásig a csehszlovák emigráció egyik legbefolyásosabb folyóiratát, a Listy című lapot. 1975-ben a csehszlovák titkosszolgálat sikertelen merényletet követett el ellene. Pelikán a nyolcvanas évek végén európai parlamenti képviselő volt, 1999-ben Rómában érte a halál.
A neves újságíró-politikus már korábban beismerte, hogy fiatal korában meggyőződéses híve volt a kommunista eszméknek, s az 1948-as csehszlovákiai rendszerváltás után aktívan támogatta az új rendszert. Állambiztonsági kapcsolatairól azonban sosem beszélt. Az ezt bizonyító dokumentumokat Prokop Tomek cseh történész találta meg, amikor a Rudolf Barákról, egykori csehszlovák belügyminiszterről szóló könyvét írva a prágai levéltárakban kutatott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap