Náci fogolytábort mentenének Kanadában
2009. március 9. 11:03
A kanadai történészek kampányt indítottak, hogy megmentsék az enyészettől és lebontástól azt a Torontótól keletre található egykori szövetséges hadifogolytábort, ahol egykor magas rangú náci tiszteket őriztek.
Korábban
A Torontótól 70 kilométerre keletre, Bowmanville mellett álló 30-as tábor 18 épületét a lebontás veszélye fenyegeti - számolt be róla a Toronto Star című kanadai napilap. Ha ugyanis azokra nem sikerül megfelelő fedezetet, vagy örökségvédelmi törvényt találni, három hónap múlva eltűnhetnek a föld felszínéről.
A táborban a második világháború alatt 880 német foglyot őriztek, és olyanok is a kerítések között is raboskodtak, akikért Hitler még azt is fontolóra vette, hogy tengeralattjárót küld értük az Ontario-tóhoz. Erre azonban sosem került sor, bár a szökésre akár lehetőség is lett volna: 1942 októberében egy három napig tartó lázadás során a sarokba szorított őrök szabályos élethalálharcot vívtak a foglyokkal. 1943-ban aztán egy nyolc hónapig tartó alagútásást is lelepleztek: a szökésre csak a menekülőút beomlása miatt nem került sor.
Lynn Philip Hodgson történész szerint a tábor a korban páratlanul kényelmes volt, az ottani úszómedence, színház, és koncertterem is a kikapcsolódást szolgálta, és a Vöröskereszthez a foglyok egyetlen panaszt nyújtottak be: a vizeldék túl alacsonyan voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap